2009. december 30., szerda

JJ és a videó

Három macskám közül a legfiatalabb, az immár 3 és fél éves JJ - azaz Heartbreaker's Jasmine Jayce - nem egy vendégszerető cica. Ahogy meghallja, hogy valaki jön, már rögtön spurizik be a franciaágy alatti ágynemű tartós dobozba és ki sem dugja az orrát, míg el nem vonul a veszedelem.
Ebben is hasonlít drága jó papájára, Juppira, akit szintén kevesek láthatnak csak :-)
Pedig kicsiként olyan szemtelen volt, mint a piaci légy, bárki jött, ő azonnal lecsekkolta és begyűjtötte a hódolatteljes simogatásokat. A szemtelensége szerencsére megmaradt, mindenbe bele kell ütnie a nóziját, de csak engem gyönyörködtett ezzel.
Így aztán úgy döntöttem, videózni fogom, legalább virtuálisan láthassák az érdeklődők :-)
A videóim egyáltalán nem szuperek, egyrészt nincs videokamerám, csak a fényképezőgép videó funkcióját tudom használni, másrészt pedig teljesen amatőr vagyok és semmiféle kép szerkesztési, vágási funkciót nem tudok használni. De lelkes vagyok :-D
Az elsőn sikerült felvennem a karácsony előtti nagymosdást :-)



A Maine Coon-ok félhosszú szőrű macskaként rendszeres bundaápolást, fésülést igényelnek. Az apróbb fésüléseket én is meg tudom csinálni, de jobbnak tartom, ha rendszeresen elviszem szakemberhez, hogy a szépséges bunda mindig ápolt legyen.
Szerencsére rátaláltam Cicomára, aki csodálatosan ért a macskák nyelvén is, így mindig örömmel megyek hozzá. Ebben az örömben ugyan JJ nem feltétlenül osztozik velem, de szerintem inkább az autózást nem kedveli, bár már kezdi megszokni :-)

Tegnap is kozmetikusnál voltunk, ahol ismét elkapott a videózási láz :-)
Két kis szösszenetet is készítettem, így sokkal jobban látszik csodás füstös bundája. Én mindig mondom, hogy a macskám valójában ezüst színű, csak jól álcázza magát, mert az ezüst színű szőrszálak utolsó néhány mm-e fekete :-)))

Íme a bizonyítékok :

Itt teljesen sötét színű :-)



De itt előkerül az ezüst színe is :-)

2009. december 14., hétfő

Hóra várva

December közepe van. Eddig igazán elkényeztetett az időjárás, bár a fák levelei már lehulltak, de még számtalan egynyári virág nyílik a kertben. Azt hiszem, a mostani éjszakákat már nem élik túl, megjöttek a fagyok. Tegnap reggel óta a hó is pilinckázik. A hét közepére pedig 15-20 cm havat is jósolnak a meteorológusok.

Várjuk a havat.

Téli gyerek vagyok, így illene szeretnem. Szeretem is, de csak a szoba ablakból :-) Vagy egy nyugodt kis faluból.
De nem szeretem a nagyvárosban. Ha éjjel leesik, akkor csak másnap reggelig szép, utána koszos, agyon sózott dzsuva lesz belőle, mindent belep a latyak. Ilyenkor látni, milyen koszos is a város, ahol élünk.
Autóval járunk mindenhová, az autó meg nem kimondottan hóbarát. Legalább is nálunk Pesten nem az. Az autóstársak szerint csak a fekete aszfalt a jól járható. Pedig nyugati és északi szomszédainknál is nagyon jól járhatók a behavazott, letaposott utak, nem is használnak el annyi sót! És az emberek is természetesnek veszik, hogy télen hó van, ami csúszik, ezért megfelelő cipőt húznak és az autók is megfelelő papucsokat kapnak...

Gyerekkoromban tizedannyi autó sem volt, mint most van, nem is sóztak, így sokáig megmaradt a hó. Teljesen természetes volt, hogy havazásban szánkóval vittek a szüleim óvodába.
Az sem lehetett véletlen, hogy elsős koromban karácsonyra új iskolatáskát kellett venni, mert a régit sikerült szétnyúznom. Nagyon jó kis disznóbőr hátitáskám volt, csak hát iskolatáskának tervezték nem pedig szánkónak. Az iskolából hazafelé volt egy jó kis lejtő, mi pedig azon szánkóztunk az osztálytársaimmal, természetesen a táskáinkon :-D

Akkoriban sem volt minden télen nagy hó, de egy-kettő megmaradt az emlékeimben.
Az első az öcsémhez kötődik. Ő már óvodás volt, amikor egy reggel hatalmas hóra ébredtünk. Nagyon nem értette mi ez - életében először látott ekkora havat - kérdezgette, mi ez. Mondtuk : hó. Amikor vittem az óvodába - persze szánkón ülve -, láttuk a szomszédokat, akik épp havat sepertek. Kérdezte is, mit csinál a Huszti bácsi ? Mondtam, sepri a havat. Erre boldog mosollyal kérdezte : És akkor most már mindig esni fog a hav ? Nálunk azóta is hav esik és nem hó :-DD

A második emlékem gimnazista koromból van. Debrecenbe jártam gimibe és hétvégeken vonattal utaztam haza a szatmári kisvárosba, ahol akkor laktunk. A vonatút 2 óra volt. De azon a pénteken nagy hó esett, alig jártak a vonatok. Végre elindult egy, de már csak a külső peronon kaptam állóhelyet. Szerencsére a kalauz az otthoni szembeszomszédunk volt, aki amikor meglátott átvitt a szolgálati kocsiba. És milyen jól tette, a hóakadályok miatt 5 és fél óra értünk haza! Üldögéltem a jó melegben, kaptam teát is és az ablakon keresztül bámultam a teljesen belepett, hófehér, szinte halotti tájat a lassan cammogó, időnként meg-megálló vonatból. És Vörösmarty sorai motoszkáltak a fejemben ...

Amióta a nagyvárosban élek, nem sok szép havas emlékem van. De 2006. februárjában nagy hó volt, sokáig meg is maradt és egyszer csak azt hallottam a rádióban, hogy kinyitották a Szentendrei Skanzent. El is mentünk egy vasárnap a barátnőmékkel. Csodálatos volt az érintetlen havas táj, a hóval belepett porták. Gyönyörű, tiszta, hideg idő volt, csak néhányan sétáltak rajtunk kívül. Vagy 3 órát töltöttünk ott, még kísérőnk is akadt egy szépséges fekete cica személyében. Nagyon szép volt, akkor kezdtem megérteni hórajongó ismerőseimet.

Most várjuk a havat. Nem tudom, mennyi lesz, milyen közlekedési káoszt fog okozni... Remélem, ha máshol nem, de a kertben megmarad, szép tiszta puhaságában jó darabig gyönyörködhetek. Hólapátot vettem, de azért jó lenne, ha a járdát és a kocsibeállót kihagyná a szórásból :-DDD

2009. november 25., szerda

Macskák és emberek

Lassan itt a karácsony, én is gyűjtögetem az ajándékokat. Egyik kedvenc lelőhelyem a Meska, itt találtam egy nagyon szép dekupázsolt készletet a sógornőmnek - remélem, ő még nem olvassa a blogomat :-D
Nem lakik messze tőlem a készítő, így elmentem hozzá átvenni. Egyébként nagyon szimpatikus nő, majdnem egykorúak vagyunk.
Szóval megyek be és az előszobában felkap egy tálcát, hogy "Jaj, a Berci kajája, bele ne lépj". Rögtön kérdeztem, van cicád ? Hát persze! Egy saját és két kosztos :-)
Pillanatokon belül lelkesen beszélgettünk a macskákról. Berci őméltósága épp a vacsora utáni sétáján volt, így a számítógépen mutatta meg a képeit. Persze én is előkaptam a mobilomat, amin véletlenül van jó néhány kép a hölgyeimről :-D
Nagyon kellemesen elbeszélgettünk és épp, mikor már indulni akartam, megjelent Berci! Egy csodaszép kék exkandúr zöld szemekkel, 2 éves és 7 kilós, de ez a súly tiszta izom ! Nagyon barátságosan viselkedett, lelkesen hagyta simizni magát. A gazdája csodálkozott is, hogy nem szokott ilyen barátságos lenni az idegenekkel. Biztos érezte rajtam a macskaszagot, meg azt, hogy csodálom őt ! :-)
A végén ketten kísértek ki, a gazdi és a cicája !

A kép csak illusztráció, mert sajnos már este volt és a mobilom ilyenkor már nem tud használható képet csinálni :-(

2009. november 10., kedd

November 10. délután fél 5

Akkor is ilyen sötét és esős kedd volt. Apuval ültünk az asztalnál és házat rajzoltunk. Nagyon szerettem, ha apu házat rajzolt ! Építészmérnök lévén nagyon szép házakat tudott nekem is rajzolni :-))
Anyu akkor már hónapok óta a kórházban volt. Ugyan tudtam, hogy lesz egy testvérem, de 6 évesen nem tulajdonítottam neki túlzott jelentőséget. Amíg anyu itthon volt, szép kelengyét varrt a kisbabának - apunak mindenféle kapcsolatai lévén még csodaszép, tulipánmintás csehszlovák damasztot is sikerült szereznie, csodás pólya lett belőle. De jobban érdekelt, hogy nem csak az akkor még számomra testetlen kisbabának lettek szép holmijai, hanem Pólyi babámnak is ! Anyám ugyanis mindenből kettőt csinált, pólyából, kisingből, rékliből, kis sapkából ...
Szóval ültünk otthon apuval és rajzoltunk, amikor csengettek. Akkor nekünk még nem volt telefonunk, de a szembe szomszédunknak igen, az ő kamaszfiúk szaladt át. Apám átrohant és percek múlva jött is vissza örömtől ragyogó arccal "Megszületett a kisöcséd! ".
Gyorsan átvitt a szomszéd nénihez és rohant be a klinikára.
Én a szomszédék előszobájában féllábon ugráltam skandáltam, hogy kisöcsém született, kisöcsém van :-) A szomszédék akkor hetedikes fia maliciózusan megjegyezte, mit örülsz úgy kispisis, most majd mindenki őt fogja ajnározni. Erre olyan dühös lettem, hogy úgy megharaptam, hogy kiserkent a vér a kezén :-D
Azóta eltelt 45 év, de élesen látom annak a délutánnak minden pillanatát. Az első néhány évben kapcsolatunk nem volt zökkenőmentes, túl nagy volt az a majdnem 7 év korkülönbség. De amióta ő is felnőtt, nincs olyan nap, hogy ne találkoznánk vagy beszélnénk egymással. Átéltük a szüleink elvesztését, szerelmeket, családalapítást, de ott van bennünk a tudat, hogy a másikra mindig, minden körülmények között számíthatunk! Ő az egyetlen ember, akinek ugyanazt jelenti az apu vagy az otthon szó, akivel fél szavakból is megértjük egymást.
Akkor még nem tudtam, hogy 1964. november 10-én délután fél 5-kor örökre megváltozott az életem, megkaptam a szüleimtől az életem után a legnagyobb ajándékot, a testvéremet.

Isten éltessen öcsikém sokáig erőben, egészségben !!!

2009. november 8., vasárnap

Ősz

A kedvenc évszakom az ősz. Utálom az őszt. Két egymással ellentétes mondat egy kétarcú évszakról. Mind a kettő igaz.
Szeretem az őszt szeptemberben és októberben, szeretem a fényeit, színeit.

Kis- és nagy iskoláskénti is vártam a szeptembert, hogy kezdődjön az iskola.
Imádtam az új könyvek illatát, szerettem az új ceruzáimat, tollaimat, a frissen bekötött, még üres füzeteimet. Akkoriban még kékpapírba kötöttük be a könyveket és füzeteket, piros keretes címkékre előbb anyám szép, tanáros írásával, késöbb már saját kezemmel került a nevem és az osztályom. Gimibe Debrecenben jártam, kollégista voltam. Minden ősszel vártam már, hogy találkozzak a csajokkal, akiket egész nyáron nem láttam és akikkel mindig sok-sok mondanivalónk volt egymásnak, komoly és fontos, világmegváltó dolgokról, mint ahogy az kamaszlányoknál mindig is lenni szokott :-D

Szeretem a kertet is ősszel. A pirosló almákkal teli fát az ablakom előtt, a cseresznyefa sárguló lombját, a rendületlenül nyíló nyári virágokat a kaspókban és az ablakládákban. Gyerekként lelkesen lábatlankodtam a szüreten, legjobban a szőlő darálást szerettem, na meg a prés alá tartani a poharamat és inni a friss szőlőléből. A szilvalekvár főzés is ideje is eljött minden ősszel, ezt már kevésbé szerettem. Ekkor sietnem kellet haza a suliból és fel kellett váltanom a nagymamámat a lekvárfőző üstnél. Egy hatalmas üstünk volt - akkora, hogy én is belefértem - ami állt kint az udvaron az üstházon és volt rajta egy fából készült keverő szerkezet. Ennek a nyelét kellett ide-oda tologatni, ami egy áttételen keresztül forgatta a keverőt az üstben. Szóval ennek a hajtása volt a feladatom, azt hittem, az a szilvacibere soha az életben nem lesz elég sűrű :-)

Szeretem az ősz fanyar illatát. Van még benne valami a nyár gazdagságából, de már ott van az elmúlás is. Őszi délutánokon az iskolából hazafelé menve minden ház előtt ott pipáztak az összesepert és meggyújtott levélkupacok. Akkoriban nem nagy lánggal égették el, inkább csak parázslott az alja és fanyar illatú, indián füstjelek jöttek ki a halom tetején.

És szeretem az őszi tájat! Mostanában sajnos a munkáim miatt nem nagyon jutok ki a városból, de az idén szerencsém volt. A barátaimmal egy szép szombaton elmentünk Miskolcra és ott persze Lillafüredre és Diósgyőrbe. Mint utólag kiderült, az idei ősz egyik legszebb napját fogtuk ki! Legszebb színeiben pompázott az erdő, nem esett és nem volt hideg. Egy jót sétáltunk Lillafüreden a szálloda és a tó környékén, nem győztem bámulni a sok színt. Igyekeztem fényképezni is, de úgy gondoltam, a fényképezéssel időt veszek el a látványtól.

Utálom az őszt novemberben. Reggel sötétben kell kelni, délután 5-kor már teljesen sötét van, esik az eső és minden ködös. És még mindig rövidülnek a nappalok !
Nagyon rosszul viselem a tompa fénytelenséget. Rossz a kedvem, erőtlen vagyok, állandóan csak aludnék. Ilyenkor legszívesebben vagy medvévé válnék és téli álmot aludnék, vagy elköltöznék valami déli, napos és meleg helyre, mint a fecskék és gólyák. De csak maradok itt és megpróbálok túlélni :-)
Ma - amikor a takarításhoz délben is fel kellett gyújtani a villanyt, hogy lássam, mit csinálok - ismét előszedtem az évek során begyűjtött lámpáimat, mécsestartóimat és a fényfüggönyt. Ez utóbbi szerintem a legnagyobb találmány, nem véletlen, hogy a svédek találták fel, ott még hosszabb a sötét. Így már a lakás barátságos fényben úszik, de holnap reggel megint ki kell menni a sötét, vizes ködbe.

És még 44 nap van hátra a téli napfordulóig !

2009. november 3., kedd

Díjat kaptam :-)

Tegnap díjat kaptam - na miért ? - hát a blogomért ! :-) Óvónéni adta tovább a díjat.

Nagyon meglepett és nagyon örülök neki !
Nem tartom magam nagy blogírónak, alapvetően műszaki ember vagyok, aki nem a szavakkal keresi a kenyerét. De néha kikívánkoznak belőlem gondolatok. Az meg, hogy néhány embert megtalál és nekik is tetszik, külön öröm :-)

Furcsa a világ. Azt mondják a számítógépek elidegenítik egymástól az embereket. Szerintem meg pont nem ! Ugyanazt csináljuk, mint elődeink, csak legfeljebb más technikával.

Az elmúlt századokban nagy divatja volt a napló és levélírásnak, gondoljunk csak Jane Austin regényeire, vagy a nagy emberek fennmaradt levelezéseire. Ebben nemcsak a legfontosabb tudnivalók közlésére szorítkoztak, hanem leírták a környezetüket, gondolataikat, véleményüket a világról. Szinte percről-percre tudunk a Pompei pusztulásáról ifjabb Plinius leveleiből, ismerjük a középkori Magyarországot Evlija Cselebi útleírásából és ne feledkezzünk meg a legnagyobb magyar levelezőről, Mikes Kelemenről, aki képzeletbeli nagynénjének írta le éveken át Rákóczi Ferenc rodostói száműzetésének mindennapjait. Bettina von Arnim levélregényei pedig Goethéről és a német romantikáról adnak alapos tájékoztatást. Ezek is blogok voltak, csak papíron :-) Számtalan könyvtár, családi könyvespolc és padlás rejti még sok, nem ismert ember levelezését és naplóit.

A ma embere már nem nagyon ír papírra, a levél már szinte csak a hivatalos levél. De bennünk is bennünk van a közlésvágy, és mi alkalmasabb erre, mint a blog. Csak a jövő kutatóit, levéltárosait sajnálom, mert nem tudom, hogy fogják ők olvasni ezeket a kortörténeti dokumentumokat. De remélem, majd csak kitalálják, hogy lehet ezeket a fizikai formában nem létező írásokat megőrizni az eljövendő nemzedékeknek.

Tovább is adom a díjat, mégpedig janedoe-nak! Nagyon szeretem versblogját, nem csak a szép versekért, hanem a versek hangulatát tükröző képekért is :-)
Szia janedoe, írd csak szorgalmasan a blogodat és szerezz még sok örömteli, elgondolkodtató vagy néha szomorú, könnyes percet nekünk !

2009. október 25., vasárnap

Elment barátok ...

Gyönyörű őszi vasárnap van. Kimentem az előkertet és az utcafrontot rendbe tenni, megejtettem az ezévi utolsó fűnyírást, levágtam a elnyílt rózsákat és összegereblyéztem a leveleket. A természet még küzd az elmúlással, virágzik a rózsa és az ablakban a muskátlik is hozzák az újabb bimbókat.
De vasárnaphoz képest határozottan nagy autó forgalom volt az utcán, még a busz is csuklóssá vált. Mivel a mi utcánk az egyik, amelyen el lehet jutni a rákoskeresztúri temetőhöz, ezek a jelek a ragyogó napsütés és a kellemes meleg ellenére arra figyelmeztettek, hogy egy hét múlva halottak napja van.

Gyerekkoromban nagy izgalommal vártam a halottak napját. A szatmári kisvárosban, ahol akkor éltünk, nagy készülődés előzte meg. Nevelőanyám és -nagyanyám már hetekkel a nagy nap előtt megvitatta, hogy honnan is kell venni a krizantémot. Persze a végén mindig Auernénél kötöttek ki, aki minden alkalommal ellátta a kisvárost gyönyörű virágokkal. Pedagógus napkor például mindig tőle rendelt az anyám megfelelő számú rózsacsokrot. Miután megrendelték a kellő számú és színű krizantémot - a hatalmas fejű, gömb alakú volt akkoriban divat, bár voltak, akik a újdonságnak számító torzonborz, kaktusz változatot kedvelték - már csak azért kellett drukkolni, hogy fagy ne jöjjön.
Halottak napja délelőttjén nagyanyám kiment a temetőbe kapával, seprűvel felszerelkezve és ha aznap nem volt tanítás, akkor engem is kézen ragadva és gyönyörűen rendbe tette nagyapám és nagybátyám sírját. Ez a részét a dolognak nemigen kedveltem. De az estét az nagyon !
Este 7 körül az egész család szépen felöltözve kivonult a temetőbe. Az akkor már szinte nappali világosságban úszott a rengeteg gyertyától és mécsestől. És én is sorra gyújthattam a gyertyákat az általam nem is ismert rokonok sírján! Rajtam is az ünneplő télikabátom volt, így másnap anyám nem győzte itatóspapíron át vasalgatva eltüntetni róla a gyertya foltokat :-)

Amikor ismét hárman maradtunk apuval és a tesómmal, kicsit változott az ünnepi koreográfia. Apu saját maga nevelgette a kertben a krizantémokat, tőle tanultam meg palántázni meg kicsipkedni a felesleges virágokat a levél tövéből, hogy a növény minden erejét egy nagy, tökéletes virág kinevelésére fordíthassa. Fagyveszélyes időkben egyenként bugyoláltuk újságpapírba a fejeket. Akkor még nem volt munkaszüneti nap a halottak napja, így a hozzá legközelebb eső szombaton indultunk temetői körutunkra. Először Gödöllőre mentünk - kocsink nem lévén busszal és HÉV-vel. A temetőben a családi sírokon kívül mindig tettünk egy szál virágot apám premontrei gimnáziumi tanárainak a sírjára is. A temetőből a HÉV-hez menet mindig beültünk megmelegedni egy kis cukrászdába, mi megkaptuk a szokásos gesztenye pürénket, apu meg ivott egy rumos feketét :-) A cukrászda szokást a mai napig megtartottuk, bár már idestova 25 éve, hogy apu is kiköltözött a többiek után a temetőbe ... Az unokái nagy szeretettel tesznek virágot és gyújtanak mécsest a nagypapa osztályfőnökének és tanárainak sírjára.

Gyerekként meg fiatal felnőttként természetes volt, hogy az előző generációk halottaira emlékezünk. De mostanság már minden évben egyre több kedves barátomra és munkatársamra már csak emlékezhetek. Velük együtt töltöttem több keveset évet az életemből, együtt buliztunk, dolgoztunk, sírtunk és nevettünk. Olyanok temetésére megyek el, akiknek ott voltam a legénybúcsúján az esküvőjén ...

Először Macika ment el, az apró és vékony mérnök, akivel verhetetlen betlifogó párost alkottunk ultiban ... Soha nem felejtem el, amikor egy római parti nyaraláskor este pizsidizsit tartottunk és ő ott parádézott a felesége csipkés hálóingében. Őt követte Zoli és Feri majd Feri öccse Zoltánka. Az akkori páromnak gyerekkori jó barátjai voltak, sokat jártunk el együtt pecázni, tekézni, segítettünk egymásnak a lakásfelújításokban.

De akinek a távozása a legjobban megviselt, az Csutak volt. Egyszerre kezdtünk el dolgozni, együtt kiszeztünk. Minden kiránduláson, KISZ táborban egy szobában laktunk. Együtt voltunk Leningrádban a legvadabb alkoholtilalom idején. Gondosan őrizgettük a nagynénje házi pálinkáját, mert kellett visszafelé is a repülőútra, feszültségoldónak. Számtalan nyarat töltöttünk a Dunán vadevezéssel egy kielboatban. Még közös pasink is volt, de nem egy időben ! És aztán ott álltam az urnája előtt ...

Meg Edit kolleganőm, aki velem szemben ült az irodánkban. Iszonyú nagy koponya volt, atomfizikus és mérlegképes könyvelő. Ez utóbbi szerepében mindig nyugodtan fordulhattam hozzá, ha munka közben egy kis könyveléstechnikai segítségre volt szükségem. Imádta a csípős mázzal bevont pörkölt mogyorót, mindig lehetett tőle egy-két szemet nasizni.

Nálunk a gyárban az a szokás, hogy ha meghal valaki, akkor a gyászjelentését és a fényképét kiteszik a portára. Mostanság már nem merek a hirdetőfalra nézni, mert szinte nincs olyan hét, hogy ne lenne ismerős :-( 50 és 65 év között mennek el a legtöbben.
Elgondolkodtam azon, vajon mennyi évem van még hátra ... Ha szerencsém van még lehet akár 10 -15 is ! Fiatalon az ember végtelenek látja az életet, de így az ezüst korba belépve szembe találkozik a végességgel és ez nagyon rossz érzés...

Kedves eltávozott barátaim, bár nem tudok a sírjaitokhoz kimenni, de gondolatban gyújtok mindannyiótoknak egy-egy mécsest és remélem, hogy egyszer találkozunk még - de minél később, ugye nem bánjátok ?

2009. október 18., vasárnap

Szilvalekvár és tejbegríz

Ma olvastam Nyafkamacska blogjában a sangriás szilvával megbolondított tejbegrízről. Istentelenül megkívántam. Tejbegrízt nem ettem nem tudom hány éve, a gyümölcsökkel is hadilábon állok.Tudom, hogy sok gyümölcsöt kellene enni, de egyszerűen nem megy. Van, hogy megveszem aztán csak nézegetjük egymást ...
De most nem tudott nyugton hagyni ez a szilva. Csak nem volt itthon egy darab sem, tavaly még az öreg szilvafát is ki kellett vágni, így oda sem mehettem keresgélni néhány megmaradt szemet.
És akkor jött az isteni szikra !
Két hete Dashwood hozott kóstolónak egy üvegecskével a sütőben sütött szilvalekvárjából ! Nagyon finom lekvár, még egy cseppet híg, mint ahogy az egy új szilvalekvárhoz illik. Finom, testes, krémszerűen omló szilvadarabkák is vannak benne.
Így gyorsan főztem egy kis tejbegrízt, a szilvalekvárt átforrósítottam és tettem bele egy-két cseppet a kora nyári, szatmári utunkon beszerzett szilvapálinkából is. Az egészet lerétegeztem egy szép kehelybe, alulra egy kis lekvárt tettem, rá a gríz és a tetejére megint lekvár került. Az egészet megszórtam egy csepp fahéjjal.
Már csak a fénykép őrzi nyomát :-))

2009. október 4., vasárnap

Romantiko, naplemento ...

Mi a közös egy 70 körüli, özvegy papnéban és egy középkorú, meleg tánctanárban ? Hogy lehet az, hogy 2 órán keresztül fuldoklik az ember a röhögéstől miközben magányról, öregségről, betegségről, kirekesztettségről hall ? A válasz a színház.
Tegnap megint részesültem ebből csodából. A Tháliában láttam a barátaimmal a Hat hét, hat tánc-ot. Két nagy színész felejthetetlen estével ajándékozott meg. És ez nem a szokásos, üres szólam...
A mai világban minden média azt harsogja legyél szép és fiatal, gazdag, legyen karriered de közben tökéletes családoddal szépen mosolyogj. Ha ezek közül bármelyik is hiányzik, már nem vagy e világra való.
És akkor itt van Lily, aki ugyan csinos, jómódú, de nem fiatal - egy elegáns, időseknek épített lakóparkban éli özvegy életét. Az elvárások szerint egyetlen szórakozása a buszos kirándulás a többi öreggel együtt. De neki ez nem elég, ő még szeretne táncolni! Ezért bérel egy tánctanárt és az iroda kiközvetíti neki Michaelt.
Michael "halmozottan hátrányos helyzetű" : középkorú, a Broadwayn a tánckarig jutott, karrierje legfontosabb állomásaiként azokat az előadásokat tartja számon, amikben NEM kapott szerepeket. Az, hogy még meleg is már csak hab a tortán, szerintem csak azért alakította így az író, hogy kettejük kialakuló kapcsolatára ne lehessen ráfogni, hogy az öreg nő csak pasit akar.

Az előadás 120 perce alatt - egyben nyomták, nem volt szünet! - ennek a két, egymástól annyira távol álló két embernek az összecsiszolódása rádöbbenti a nézőt arra, hogy mennyire nem szabad hinni a sztereotípiákban, a látszatban. Hogy mindenkinek megvan a maga baja, bánata. Hogy mindannyiunknak szüksége van társra, barátra, mert partnerrel nem csak táncolni könnyű, hanem könnyebb maga az élet is.

Lilyt Vári Éva alakítja. Nagyon sajnálom, hogy régebben nem láttam se színpadon, se tévében. Csak az Életképek sorozatban ismertem meg. Hiába játszik valaki kitűnően akármilyen nagy szerepet egy vidéki színházban, a közvetlen környezetén kívül senki nem tud róla :-( Bezzeg, ha celebként villog valamelyik hülye műsorban ... !Neki is kellett egy tévé sorozat, hogy pécsi rajongóin kívül más is megismerje a tehetségét. (milyen lehet a szomorúan legyintő szmájli ? )

Michael Kulka János. Nagyon szeretem Kulkát. Őt is tévé sorozatokban ismertem meg, aztán láttam filmen - Az utolsó blues, nagyon tetszett! - , tavaly decemberben pedig a III. Richárdban volt szerencsém látni. Ezt a színdarabot felvette az mtv1 , nemrég le is adták. És a tavalyi karácsonyi ajándékom magamnak, a Férfi és nő előadás szintén a Nemzetiben ...
Tegnap este sem csalódtam benne, frenetikus volt a szabadszájú, modortalan, keserűen vagány de legbelül mélyen érző tánctanár szerepében.

A varázslathoz hozzá járult Parti Nagy Lajos magyar szövege, amely nagyon jól jellemezte a szereplőket a kapcsolatuk változásait és okozott feledhetetlen nevetőrohamokat.

Egész este hatása alatt voltam és még a ma is újra éltem sok mindent, amikor megpróbáltam ehhez a bloghoz videó felvételt találni a neten. Sajnos használható minőségű videót nem találtam, de hátha eszébe jut valakinek, hogy felvegye és kiadja DVD-n.

Ja, és hogy miért ez a bejegyzés címe ? Mert ez a darab utolsó mondata, amit Lily mond az utolsó táncóra végén, amikor rájön arra, hogy Michael a betegségében is mellette fog állni : romatinko, naplemento, beszarás ...

2009. szeptember 25., péntek

Egyszer volt, hol nem volt ... - Gyerekkor

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Amikor 1912. szeptember 25-én megszületett még létezett az Osztrák-Magyar monarchia és Ferenc József volt az uralkodó. Egy tisztes morva, iparos család hetedik gyermekeként - és első fiúként - látta meg a napvilágot a Somogy megyei Nemesviden. Teljesen véletlen, hogy épp itt született. Az apja ugyanis vasutat épített két testvérével és hát épp ebben a kisvárosban állomásoztak.
Élete első két évéről nem sokat tudunk, de az biztos, hogy a nyolcadik gyermek - egy kislány - 1914-ben már Gödöllőn született, ahol a családfő úgy döntött, tetszik neki ez a város és ideje letelepedni. Itt élték át az első világháborút, melybe az apja és két nagybátyja a frontra ment. Sajnos egyik nagybátyja nem is jött vissza, emlékét - sok más bajtársával együtt - ma a gödöllői I. világháborús emlékmű őrzi.
Amikor betöltötte a hatodik évét és iskolába kellett iratni, a család rájött, hogy a gyerek nem is tud magyarul. Hogy is tudott volna, amikor otthon nem magyarul beszéltek - meglepő is lett volna egy morva apától, krakkói születésű anyától és egy varsói nagymamától :-) Így gyorsan megtaníttatták magyarul és elkezdte az elemi iskoláit. Nem olyan régen még megvolt az a kis épület, ami annak idején az iskola volt. A nyarakat mindig távol töltötte a szülői háztól, ment az apjával vasutat építeni. Meg is tanulta a munkafolyamatot az elejétől a végéig.
Az elemi után a premontreiek gödöllői gimnáziuma következett. A 8 év alatt sok mindent megtanult, többek között 4 nyelvet - németül, latinul, ógörögül és újgörögül. Amikor sok-sok évvel később a lánya érettségire készült, még mindig hosszú részeket idézett az Aeneisből és az Odüsszeiából, természetesen eredetiben :-)


Folyt. köv. ...

2009. szeptember 18., péntek

Te szereted az állatokat ?

Te szereted az állatokat ? Akár annyira, hogy lemondj az utódjairól ?
Számomra teljesen természetes volt, hogy a macskáimat ivartalanítsam. Bevallom, ebben némi lustaság is volt, mert nem akartam azzal bajlódni, hogy elhelyezzem a kölyköket. A sors ugyan kicsit közbeszólt, de nem tántorított el !
Azóta számtalan embert igyekeztem rábeszélni, hogy ivartalanítsa a kutyáját, macskáját. Furcsa módon a nőket sikerült inkább meggyőznöm, pl. Vacikám anyukáját is ivartalanította a gazdija, meg a barátnőm is megműttette Robin cicáját.
A pasikkal nehezebb. Szerintem ők átvezetik magukra az állatok nemiségét. Egyik kollégám személyes sértésnek vette, amikor megkérdeztem, hogy a kandúrjuk ivartalanítva van-e. A szomszédom is furcsán nézett rám, amikor Fifi kutyus kapcsán kérdeztem ugyanezt. Szegény Fifi rá is ment a vemhességre :-(( Az akkori párom tőlem is kérdezte, hogy miért akarom megfosztani a macskát a szex örömétől ?
Macskás barátaimmal nagyon sok helyen propagálják az ivartalanítás előnyeit, nem csak beszélnek, hanem számtalan cicát meg is műtettetnek; állatvédők szerveznek sok helyen jutányos áru ivartalanításokat.
De rég olvastam olyan ütős írást az ivartalanítás mellett, mint ezt itt : http://www.zakuszkatanya.hu/blog/read/677 !
Olvasd el, és ha Mircikéd vagy Buksid nincs még ivartalanítva, gondolkozz el azon, hogy tényleg szereted az állatokat ?

2009. szeptember 12., szombat

Szia Anyu !

Szia Anyu !

Tegnap volt 83 éve, hogy megszülettél és már több, mint 44 éve nem vagy velünk.
Először nem értettem mi is történt. Amikor az iskolából hazajőve apu azt mondta meghaltál, nem hittem el neki. Azt hittem, hogy visszamentél a kórházba és újra megyünk látogatni. Majd apuval végig nézettem a lakást, még a sufniba is ki kellett mennünk, hogy tényleg nem vagy ott.
Később azt utáltam nagyon, hogy mindenki sajnál: jaj szegény gyerek, anya nélkül kell felnőnie.
Majd megszoktam, hogy a többi gyereknek van anyukája, nekem meg csak egy bejegyzésem van az irataimban, hogy anyja neve...
Az arcodra nem emlékszem, ha fel akarom idézni mindig valamelyik fényképed ugrik be. De emlékszem számtalan helyzetre, hangulatra, amit együtt éltünk meg. Amikor elvittél az óvodából, hogy vegyünk egy fürdőruhát; amikor megengedted, hogy én is vasaljak és együtt vasaltunk ki egy zsebkendőt vagy amikor mentünk az utcán és behúztál a kapualjba, hogy egy 10 filléressel meg tudd javítani az elpattant harisnyatartódat :-)
Aztán ahogy felnőttem és láttam a barátaimat, ismerőseimet a gyerekeikkel együtt - meg mostanában a baráti körömben 3 olyan anyuka is van, akik a már felnőtt lányukkal járnak közös társaságba - rá kellett jönnöm, hogy nem csak én veszítettem azzal, hogy oly korán itt hagytál.
Sőt, Te veszítettél a legtöbbet! Nem láttál felnőni - pedig tudom, nagyon szeretted volna. Egy könyvszekrény rámolásnál megtaláltam a naplódat, amit a születésemtől kezdve vezettél. Benne van egy kis csecsemő minden rezdülése, mikor, mennyit szopott, mikor mosolygott először, mikor ült fel ... Most a legféltettebb kincseim közé tartozik ! És nem láttad felnőni a fiadat, akit szinte nem is ismerhettél. Nem tudod, hogy gyerekeid milyen szépen megállják a helyüket az életben.
Tegnap - a születésnapodon, de nem amiatt, hanem azért mert most épp szombatra esett - tartottunk egy nyárbúcsúztató bográcsozást. Ahogy elnéztem az öcsémet és két majdnem felnőtt gyerekét nagyon szerettem volna hinni abban, hogy valahol egy felhő szélén ott üldögéltek apuval és láttok bennünket. Látod két gyönyörű unokádat - a harmadéves egyetemista fiút és a gimnazista kislányt, aki a fényképeid tanúsága szerint a megszólalásig hasonlít rád - látsz minket az öccsel és örülsz nekünk.

Boldog születésnapot Anyu !

Padlizsán

Nem voltam nagy padlizsán rajongó.
Az ember ízlése alapvetően az otthoni, gyerekkori konyhából ered és mi nem ismertük padlizsánt. Apám sok mindent megtermelt a kertben, voltak az akkori időkben - korai 70-es évek - különleges zöldségei is, mint a rebarbara, a mángold és a patisszon de a padlizsán valahogy kimaradt ... Így aztán a piacon messziről csodáltam a gyönyörű lila héját, szép tojás alakját, de megkóstolni valahogy nem volt kedvem. Meg el is riasztott amit olvastam, hogy csak műanyag késsel lehet szeletelni, meg keserű, ha nem sózzuk be. Meg hogy lehet egyáltalán műanyag késsel szeletelni ?
Aztán egyre többször jött velem szemben, hol az üzletek kínálatában, hol az éttermek étlapjain. Gondolkodóba estem...
Az utolsó lökést idén kora nyáron kaptam, amikor egy kedves barátoméknál tárcsázásra voltam hivatalos és a szokásos pácolt tarján, hagymán, szalonnán és csirkemellen kívül zöldségek is kerültek a tárcsákra, többek között csinos padlizsán szeletek is. Mély levegőt vettem és megkóstoltam! És ízlett! Finom, krémes volt, kellemesen fűszerezve. Több szeletet is eltüntettem belőle :-)
Sokat hallottam már az erdélyiek padlizsán krémjéről is, de azt mondták, olajos, így nem nagyon voltam bizalommal az iránt, hogy ez az epémnek is tetszeni fog. De amikor Kászonban Marika a reggelihez valami furcsa krémet is feltálalt és azt mondta ez a erdélyi padlizsánkrém, rövid gondolkodás után megkóstoltam. Először csak egy picit, de nem tiltakozott ellene a gyomrom az epém is csendben maradt. Végül minden reggelinél ezt hagytam a végére, hogy az íze a legtovább megmaradjon a számban.
Tegnap vettem az egyik hipermarketben padlizsánkrémet, mert ahogy megláttam, nosztalgián támadt a kászoni után. Nem rossz, de nem az igazi. Így most kénytelen vagyok feltúrni a netet és találni olyan receptet, ami a legjobban hasonlít az ott evetthez.
Így jártam a padlizsánnal, a végén még rajongója leszek... :-DD

2009. augusztus 19., szerda

3 x 3 avagy életem macskái


Tegnap volt 3 éve, hogy Miss JJ, azaz Heartbreaker Jasmine Jayce betette bársonyos tappancsait az otthonomba és így három macskás háztartás lettünk :-)

Mindig is szerettem a macskákat. Gyerekkoromban 10 évig Mici nevű kandúrunk uralta a terepet. Azért hívták Micinek, mert nagymamamám minden cicát Micinek hívott, nemtól függetlenül :-DD Akor vidéken, egy kisvárosban éltünk, Mici természetesen udvari cica volt, a lakásba nem volt bejárása, de a nyári konyha - ami csak a nevében volt az, hiszen egész évben használtuk, a lakásban lévő "téli" konyha csak tárolási célt szolgált - rendszeres tartózkodási helye volt.

Amikor visszaköltöztem Pestre eszembe sem jutott állatot tartani, az akkori életstílusom nem is nagyon engedte volna meg. Ez volt a mászkálós, utazós, bulizós ifjúság korszaka :-D De a macskák akkor is meg-megkörnyékeztek.
Először jött Sopánka. Ő tulajdonképpen a szomszéd házban lakott, de valamiért úgy döntött, hogy a mi kertünk szimpatikusabb neki. Így itt is, ott is megkapta a betevőjét, igazi kétgazdás cica lett belőle. A szép cirmosnak kedvenc szórakozása az utcán sétáltatott kutyák froclizása volt. Ült a kerítésen belül a kifagyott fügefa tönkjén és tette-vette magát níg a kerítés túloldalán a kutyák majd meg őrültek :-) Szegénykém a szemben lévő emeletes házakban történt patkányírtás áldozata lett, vele is végzett a patkányméreg :-(

Az akkori párommal sok időt töltöttünk Ráckevén egy kis horgásztanyán. Egyik este kiraktuk a szemetet, benne az esti sült hal vacsora maradványaival. Éjszaka nagy csörgésre-zörgésre ébredtünk, de mire kimentünk már csak a szétcincált szemeteszsákot találtuk meg és a verandán mindenhol szét voltak szórva a halvacsora maradványai. Aztán hajnalban a stégen ültünk, amikor megjelent egy cirmos kandúr. Szépen leült mellénk és kibicelt pecázó páromnak. Mindig megjelent, amikor lent voltunk és boldogan ette a kifogott sneciket. Herrnyaúnak neveztük el.
Igazi túlélő volt. Minden tavasszal csonttá soványodva jelent meg, majd a nyár során szépen felhízlalta magát a horgászoktól kapott, csent kajákkal. A sneciző gyerekek néha még ki sem tudták emelni a kishalat, mert Herrnyaú már a pecabotról lekapta a zsákmányt :-) Megfogni, megsimogatni nem lehetett, az 1 méter távolságot mindig tartotta.

Majd egyedül maradtam, eléggé depressziós lettem, és akkor a barátnőm egyszer csak közölte, van egy kiscica, aki nem kell senkinek. Befogadtam. Először persze udvari cicának szántam - hiszen addig eszembe sem jutott, hogy lakásban is lehetne állatot tartani. De hozzá elet szoktatni az új környezethez, így az első napjait természetesen a lakásban töltötte. Aztán a többit is :-)) Napközben kiment az udvarra, de estére mindig bejött. Bűbájos fekete-fehér macskalány volt, aki hatalmas hófehér bajuszáról a Bajszi nevet kapta. Minden este várt és a kedvenc nasija a sósmogyoró volt. Sajnos utolérte a kijárós cicák végzete, elütötte egy autó :-((

Na ekkor borultam ki véglegesen. Bőgtem, amikor hazamentem és nem jött elém, bőgtem, amikor láttam egy cicát az utcán. Így családi és baráti összefogással 1998. december 24-én - mintegy karácsonyi ajándékként - megérkezett Fáncsi a kék csoda! Tüneményes, okos, szelíd és gyönyörű! Eleinte ő is kinti-benti cica volt. Nem sokat volt kint, reggelente kiment némi füvet rágcsálni, majd napközben itt napozott a kertben vagy hűsölt a pünkösdi rózsa árnyékában. Aztán egyszer csak nem jött vissza a reggeli sétájából...
Nagyon hiányzott, de hiába kerestem, csöngettem be udvarokba, plakátoltam a környéken. És akkor a vállalati ebédlőben megláttam egy hirdetést "Kiscica ingyen elvihető". 1999. májusának egy csütörtökjén - a pénteket kivettem szabinak :-) - el is mentem Mátyásföldre és elhoztam egy fekete-fehér cicalányt, akit Vackornak neveztem el. És másnap előkerült Fáncsika is!
Így két macskalánnyal - akiket persze aztán ivartalanítattam - teltek napjaink. Fáncsi volt a főnök, ő az okos és megfontolt. Vaci a kisebbik testvér gondtalanságával élte világát, igazi bohó, hebrencs cica lett. Mint öcsém sokszor mondta, Vacikát nem az eszéért szeretjük :-)) Vele minden lehetséges kalamajka megtörtént, kellett menteni a padlásról, a meggyfáról. Fennakadt a függönyön, beesett a szekrény mögé.
Fáncsi eltünése és megkerülése után úgy döntöttem, hogy a téli bentlét után nyáron sem engedem ki őket, lakáscicák lesznek. Sajnos eléggé forgalmas környéken lakom és időnként mérgezők is feltűnnek, azt hiszem így biztonságosabb.
Hét évig éltünk így békésen. A cicák nagyon sok örömet szereztek nekem és egymással is nagyon jól kijöttek. Esténként meghatódva néztem, ahogy összebújva szunyálnak a fotelben :-)

Amikor bevezetettem az internetet hamar rátaláltam a Macskanevek-miért ne... topikra, ahol sok hasonló gondolkodású embert ismertem meg, akik közül többeket már a barátaimnak is mondhatok. Itt ismerkedtem meg a Heartbreaker Maine Coon tenyészet tulajdonosával is, akinek csodálatos cicái elkápráztattak. Nagyon boldog voltam, amikor gazdája lehettem egyik szépséges cicájuknak, a 2006. május 11-én született J alom egyetlen hölgytagjának, a fekete-füst Jasmine Jaycenek, akit JJ-nek hívok:-) Andi és Gyula augusztus 18-án hozta el nekem a kisasszonyt. Köszönöm, hogy rámbízták a kishercegnőt !
Kicsit izgultunk, hogy fog beilleszkedni a két idősebb cica szimbiózisába, de jól szocializált cicaként remekül vette az akadályokat! Fáncsit, a főnökasszonyt respektálja, Vacival meg jól elkergetődznek. Vele belekóstoltam a macskakiállítások világába is. Bár megkapott minden elismerést, de valahogy se neki, se nekem nem tetszett az a világ, így 3 kiállítás után abbahagytuk.
Így most már 3 éve éldegélünk békésen, kialakult rítusok szerint együtt. A cicák beosztották, ki mikor jön hozzám. Az esti tévénézés Vacié, ő jön a fotelben az ölembe.Ilyenkor JJ és Fáncsi az ágyon fekszik melletünk. A lefekvés JJ-é. Ahogy lefekszem jön és végig terül rajtam, begyűjtve esti simijeit. Szerencsére 3 éve minden este megteszi ezt, így ahogy nőtt, fokozatosan szoktam hozzá a súlyához :-D A netezés Fáncsié, ahogy leülök a gép elé ő jön az ölembe.
De ha legalább 5 percet tartózkodom egy helyiségben, szépen megjelennek és valahol a környékemen lefekszenek :-) Remélem, még jó sok évig tart majd ez a kellemes állapot !

2009. augusztus 17., hétfő

Utak ...

Tudom, tudom, lerágott csont... Mármint Budapest útjai. Született pestiként megtanultam elviselni útjaink minőségét, a felújítások fejetlenségeit, az útjelzések hiányát, de tegnap még én is kiakadtam.
Immár két éve járunk rendszeresen Nagykovácsiba a cicáink kedves kozmetikusához, a már bejáratott Üllői út - Kálvin tér - Erzsébet híd - Moszkva tér - Hűvösvölgyi út útvonalon. Megszoktuk a metróépítés miatti felbolygatott Kálvin teret, a belvárosi sétálóutca miatti Kecskeméti utcát, de tegnap szükség volt minden helyismeretemre. Kezdődött azzal, hogy a Szentkirályi utcánál egyszerűen véget ért az Üllői út. Aztán a Kálvin térnél csak annyi van kiírva, hogy a Kecskeméti utca lezárva, de semmilyen eligazító tábla nincs, hogy merre tovább. A logikusnak tűnő Múzeum körút építési terület mindenféle útjelzés nélkül. Félre álltam, és figyeltem, merre megy a "helyi lakosság". Kicsit kuncogtam, amikor a mögöttem jövő két autó is ugyanolyan tanácstalanul állt félre. Aztán jött egy taxis, aki lazán átment a villamos síneken és az egyébként szembejövő sávban tovább ment az Astoria irányába. És láss csodát, ott már fel volt festve a haladási irány ! Mondjuk az Erzsébet hídra nem találtam meg a felhajtási lehetőséget, de a Lánchídra némi helyismerettel sikerült felhajtanom. De mi a bánatot csinál egy szerencsétlen vidéki vagy külföldi ????? :-(( És még mi voltunk kiakadva két hete Kolozsváron a rossz táblázások miatt !
Az már csak hab a tortán, hogy a Hűvösvölgyi utat ismét feltúrták - most csatornázás miatt. Két éve járunk arra, de még nem tudtunk úgy végigmenni rajta, hogy ne építkeztek volna.
Visszafelé a Petőfi hidat céloztam meg, de arra nem sikerült felhajtani, sehol semmi sem jelzi merre lehet menni. A Budafoki útról pedig minden kereszteződésben tiltott a balra kanyarodás...
A Lágymányosi híd sem volt rossz, bár csodák-csodája itt is félpályás útlezárás van Pest irányába, x méterenként hatalmas gödrökben csatornát javítanak. Mondjuk vasárnap délben nem volt zavaró, de mi lesz itt egy hét múlva, amikor lezárják a Margit hidat? Mintha direkt arra törkedne az útfelújításokat koordináló(?) városvezetés, hogy teljesen elvágja Budát Pesttől :-(

2009. augusztus 12., szerda

Útban Kászonba

Szabim első hetében a barátaimmal elmentünk Kászonba, pontosabban Kászon-Altízre. Ez a falucska a Csíki hegyek között meghúzódó Kászoni medence 5 faluja közül az egyik, kb. 13 órányi autóútra a magyar határtól.
Nagyon izgultam, mert a Pandával mentem, és még életemben nem vezetettem ilyen hosszú úton, sőt gyakorlatilag külföldön sem voltam saját autóval. Ez majdnem igaz, mert ugyan tavaly 15 km-re bemerészkedtem Szlovákiába, de hát az semmi a mostani úthoz képest.
Szombaton délután lementünk debreceni barátainkhoz és onnan indultunk immár két autóval neki a nagy útnak. A határátlépést sikerült másfél óra alatt abszolválnunk, aminek az volt az oka, hogy pont velünk egy időben értek a határra az Olaszországból és Spanyolországból hazatérő vendégmunkások,és hát úthasználati matrica árusításban nem nagyon jeleskednek a románok, csak 2 azaz kettő személy árulta a rengeteg autónak. És csak ott lehet megvenni, az itthoni vagy sms-ben történő árusítás szóba sem jöhet.
De aztán már mehettünk. Odafelé a szokásos utat választottuk, Nagyvárad - Kolozsvár - Marosvásárhely - Segesvár - Csíkszereda. Eltévedés nélkül sikerült átvergődni Kolozsváron, megtaláltuk a Marosvásárhely elkerülőt is és vasárnap lévén alig találkoztunk kamionokkal.
Sajnos a Kőrösfői templomot csak kívülről tudtuk megnézni, amit nagyon sajnáltam. Én már két éve láttam, de a többiek még nem :-(



















Megcsodáltuk még Bánfihunyadon a cigány palotákat is, megdöbbentőek. Az egyik kollegám járt Indiában, ott fotózott nagyon hasonló stílusú épületeket, csak nem bádogból volt a tetőzet.

Segesvár mellett megálltunk a Petőfi emlékműnél is. Most is tele volt virággal és koszorúval, mint két éve.


Ez után már csak mentünk, mentünk és mentünk. Csíkszereda után már csak 45 km-ünk volt hátra, de meg kellett másznunk a Nyerges tetőt. Akkor még nem tudtam, hogy az itteni szerpentin csak előjáték a következő napok szerpentinjeihez :-)

Este 1/2 8 körül értünk be Kászon-Altízbe. Akkor még nem tudtuk, hogy ez igencsak kitüntetett időszak a kis falu életében, ugyanis ekkor jön haza a legelőről a csorda. Hát jöttek is a tehénkék szépen szembe velünk... A másik kocsit vezető barátnőm nem valami nagy barátja a teheneknek, úgyhogy amikor meg kellett miattuk állnunk és ők csak jöttek, jöttek, néha bebőgtek a kánikula miatti nyitott ablakon, bizony fetrengtünk a nevetéstől. Különösen, amikor a visszapillantó tükörben láttam a barátnőm arcát :-DD Amikor már elvonult a veszedelem, akkor is alig tudtam elindulni, mert nem láttam a könnyeimtől :-))

Már az aszfalt útnak is vége volt, jött egy jó kis földút és én csak azért nem estem pánikba, mert a barátaim már voltak abban a panzióban, ahová igyekeztünk, és ők szavahihető emberek. És tényleg, egyszer csak ott volt a Lucos panzió ! Nagyon szép, nem rég épült, és mindennel fel van szerelve, amit ember egy panziótól kívánhat. És a tulajok Marika és Antal tüneményesek ! Nagyon jól esett a kis pálinka, amivel vártak és utána jött a vacsora. Akkor még nem tudtam, hogy Marika félpanziója többet ér, mint egy luxusszálló all inclusive ellátása!
Zöldségcsorba és halászlé volt az első (két) fogás, majd erdei gomba mártásos marhasült következett és desszertnek pedig kürtőskalács.
A vezetés eléggé megviselte a lábam, meg tele is ettem magam, így alig tudtam felvánszorogni a szobámba, ahol tényleg nem kellett ringatni. Hála az estére lehűlő hegyi levegőnek meleg sem volt, így úgy aludtam, mint a bunda. Mivel a szobám nem a patakra nézett, így még a Répát patak csobogása sem zavarta álmomat :-)))




2009. július 30., csütörtök

Szabiiiiii .... :-)))

Végre itt a szabi, 3 egész hétig !

Félre értés ne essék, nagyon szeretem a munkámat, a munkahelyemet és a kollégáimat. De ez az év valahogy nagyon húzósra sikerült. Egyrészt mert bent folyamatos változások vannak, másrészt azt hiszem öregszem. Egyre nehezebben bírom :-(
Régebben lazán kezeltem szimultán 5-6 témát is egyszerre, most már csak 3-4 megy.
Na mindegy, most szabi van! Egy kicsit mászkálok a barátaimmal, majd itthon pihenek. Nem kizárt, hogy esetleg egy kis konyhafestés is lesz, bár ezen még komolyan gondolkodom :-)

2009. július 8., szerda

Pont 10 éve

Egyik kedves tipoktársam igen lelkiismeretes állatmentő, gondozásába vett egy megmentett mamacicát és a kölykeit. Mindig is tisztelettel adóztam a tevékenységének, de ez a mostani eset különösen megfogott. Tett fel képeket a cicáról és a picurokról és elöntött az emlékezés, a mamacica ugyanis nagyon hasonlít Fáncsikámra.
És milyen a véletlen - vagy a sors ? Pont ma van 10 éve annak, hogy Fáncsikám is életet adott a kölykeinek.
Nem szerettem volna kiscicát, soha nem voltak, nem is értek hozzá. Fáncsi is be volt jelentve a műtétre, amikor egy reggel nem jött vissza a szokásos, negyedórás legeléséből. Kétségbe esetten kerestem, plakátoltam eredmény nélkül. Már kezdtem feladni, amikor 10 nap után előkerült. Mindketten nagyon boldogok voltunk :-) Aztán Fáncsi elkezdett pocakosodni, szóval megesett az eset ...
Amikor leesett, hogy nem a kajától van ekkora pocakja, akkor már nem vitt rá a lélek, hogy megműttessem. Így elkezdtem böngészni a netet, hogy mi is ilyenkor a teendő, de még nem nagyon volt elérhető információ.
1999 júliusában éppen nálam voltak nyári napköziben az öcsém gyerekei, azaz reggel jöttek, este meg vitték őket haza. Július 8-án is itt votak, Fáncsi szinte egész nap a kedvenc helyén, a pünkösdi rózsa alatt pihent, de délután még felment a meggyfára madárfészket lesni :-)
Amikor elmentek a gyerekek, leültem, a nagyságos asszony meg jött az ölembe a szokásos pocaksimijére. És akkor valami nagyon furcsát éreztem, mozgott a pocak! Ahogy simogattam, rájöttem, hogy ezek bizony összehúzódások! Jézus Mária, itt most szülni fogunk !
Elindultam volna, hogy előszedjek törülközőt, ollót meg az is végig futott az agyamon, hogy de jó, hogy este van, most rendel a doki, de ahogy felálltam, Fáncsi jött utánam. Annyit megengedett, hogy a vendégszoba heverőjére leterítsek egy törülközőt, oda is feküdt, de utána nem mozdulhattam mellőle, ha nem simogattam, kétségbe esetten nyávogott.
És akkor kibújt az első kölyök! Nekem semmit nem kellett tennem, szépen elrágta a köldökzsinórt, megette a burkot és gondosan tisztára nyalta a kismókot. De már jött is a második. Ki akartam menni wc-re, de ez a lökött nőszemély a félig kint lévő kölyökkel elindult utánam :-D
Így maradtam és szépen, egymás után világra hozta mind a három kölykét, két kéket és egy fehér-kék foltost.
Nagyon jó anya volt, gondasan szoptatta, mosdatta majd nevelgette a piciket. És Vacikám is beszállt, ő volt pótmama.
Sikerült gazdit találni mind a három kicsinek, de mostanra csak a fehér-kék foltos Robin unokámmal van kapcsolatom, két hét múlva ismét megyek szitterkedni hozzá :-)

És akkor most itt ez a szép, kék cicamama, neki is vannak fehér-kék foltos kölykei... Remélem, ő is meg a kölykei is olyan szerencsések lesznek, mint Fáncsi és Robin, hogy szerető családban, biztonságban élhetnek +++++++++++++++ És 10 év múlva őket is köszönthetjük!

Isten éltessen 10 éves Robin unokám !!!!

A két kép akkor készült, persze papírra, elnézést a szkennelés minőségéért :-)

2009. május 29., péntek

Készülődés

Ahogy öregszem, egyre inkább szeretem a családi és baráti együttléteket. Holnap a öcsémék és a barátnőmék jönnek hozzám, ha az idő is engedi a kertben fogunk grillezni. Nyarat köszöntünk :-))
Tegnap itthon maradtam egy nap szabira, hogy eltüntessem a ház szigetelés és festés után maradt szemetet és megpróbáljam helyrehozni a növényzetben esett károkat. Ez sikerült is, de a füvet már nem tudtam lenyírni. Sebaj, úgyis sárgul az egész, hiába locsolom :-(
Most meg sütök. Unokaöcsém kérésére hatalmas adag duplacsokis muffint. Azt mondta, a grillezés akár el is maradhat, ha van muffin :-) Két tepsi már kész van, a harmadik még a sütőben.

A húst az öcsém hozza, a hentes haverja már felszeletelte és bepácolta. Évek óta tőle jönnek a husik, csodálatosak !
A barátnőm salátát hoz, a fiúknak olivabogyós görög salit, nekem finom sprotnis krumplisalátát. Rám a süti, az innivalók és a helyszín biztosítása maradt. Néhány hete egy kedves barátomnál ettem tárcsán sütött zellert, holnap kipróbáljuk milyen grillezve :-) Szóval szépen megosztottuk a feladatokat, ez már bevált recept.
Így aztán az egész délután dumálhatunk, nevethetünk, jól érezzük magunkat! Ritka kincs ez a mai rohanó, elembertelenedő világban !

2009. május 24., vasárnap

Haza ...

Ma reggel hallottam a tévében, együtt mondtam az előadóval. Nagyon szeretem, remélem más is...

"

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg."

2009. május 23., szombat

Szemét...

Nem értem én a dolgokat.
Szeretnénk egy szép, tiszta országot, ehelyett ha vonaton megyünk keresztül egy településen, csak a szemetet meg a lomokat látjuk. De találkoztam már ócska fürdőkáddal és régi fotellel erdő közepén is :-( És ilyenkor mindig szidjuk magunkban azokat, akik képesek csak úgy letenni akárhová is a szemetüket.
Nem akarom felmenteni őket, mert tényleg nagyon nagy pofátlanság, és ráadásul a saját környezetünket teszik tönkre, de ...
A ház szigetelése és festése után maradt némi hulladék. Direkt nem írok szemetet, mert konkrétan a leeső szigetelő anyagról van szó. A munkások szépen összerakták zsákokba én meg nekiláttam, hogy törvénytisztelő és környezettudatos állampolgárként megpróbáljak szabályosan, esetleg újra hasznosítható módon megszabadulni tőlük.
Ahhoz kevés volt, hogy hozassak szemetes konténert, ahhoz meg sok, hogy betegyem a kukába. Így nekiláttam a neten hulladéklerakó helyet keresni, ahová elvihetném. Kisvárosokban és falvakban találtam is hulladék lerakót, de Budapesten nincs olyan hely, ahová elvihetném.
A közelünkben van egy hulladék udvar, de ott csak a szelektíven gyűjtöttet veszik át. De azt is írták, hogy hungarocellt átvesznek. Na, ezen felbuzdulva bepakoltam a zsákokat a Pandába - ez is mutatja milyen hatalmas mennyiségről van szó - és elmentem.
Egy kedves fiatalasszony volt ott, aki, amikor mondtam mit hoztam, azt kérdezte, tv doboz-e vagy ház szigetelés. Ekkor már kezdett a dolog gyanússá válni, de mivel legjobb az egyenes út, hát megmondtam, hogy a ház szigeteléséből leesett, apróbb darabok. Azt mondta, azt nem lehet lerakni, mert építési hulladék. Mondtam, hogy erről nehéz eldönteni, hiszen apró darabokra van törve, nem koszos, nem ragasztós, csak hát nincs a világnak olyan háza, amit pont 1000x500-as lemezekkel lehet beburkolni. Erre megengedte, hogy lerakjam, még segített is.
A városnak is jobb lenne, ha a házakat szépen felújítanák, rendbe tennék a tulajdonosok. Szakmámból adódóan azt is tudom, mibe kerül a szemét illetve a veszélyes hulladék feldolgozása, ártalmatlanítása. De ha nem adunk elérhető lehetőséget , akkor a nagy többség az erdőben teszi le a szemetét és annak eltakarítása mindenkinek sokkal többe kerül :-(
Mint oly sok mindenben, itt is meg kellene találni az arany középutat...

2009. május 22., péntek

A ház

Ma elmenetek a kőművesek.
Már régóta foglalkoztatott a gondolat, le kellene szigetelni a külső falakat, régi az épület és a gáz sem lesz olcsóbb. Csak hát a macera mindig visszatartott...
A sors megoldotta végül a kérdést. Néhány házzal arrébb szigeteltek és az ottani főnök látván a pergő vakolatot megkérdezte, nem kellene-e ezt is megcsinálni. Mindezt vasárnap délelőtt.
Eleinte húzódoztam, de aztán megengedtem néhány körtelefont, érdeklődtem, kinek mikor mennyiért csinálták meg és vettem egy mély levegőt...
A hetem természetesen alaposan be volt táblázva mindenféle értekezletekkel, így nem tudtam szabira jönni. Minden reggel beengedtem a munkásokat és este rohantam haza.
Közben idegeskedtem, jól döntöttem-e, nem vernek-e át.
Most még nagyon furcsa, nincs pergő vakolat, friss, tiszta a fal :-) Aztán majd meglátjuk a gázszámlát.

2009. május 17., vasárnap

A kert ...

Világ életemben kertes házban laktam, el sem tudom képzelni, hogy emeletesben lakjak.
Amíg élt apám, csodás kertünk volt, az öreg nagyon értett hozzá. Persze az a hatvanas-hetvenes évek zöldséggel, gyümölccsel és szép szabályos virágágyásokkal beültetett kertje volt. Akkoriban a tesómmal nagyon értettük, mit eszik apám a kertem, ha csak lehetett meglógtunk a kerti munka elől. Sokkal izgalmasabb volt a haverokkal elmászkálni valahová...
Apám halála után jó néhány évig inkább csak bozótharcokat lehetett a kertünkben vívni.
És egyszer csak nem tudom, mi történt velem,. Először csak vettem egy fűnyírót... Majd érdeklődve kezdtem nézegetni kertészetek virág kínálatát ... Ősszel madáretető került a cseresznyefára... Aztán tavalyelőtt jött egy hintaágy, amit tavaly kerti garnitúra és grillsütő is követett :-)))

Most nagyon élvezem, ha kint szöszmötölhetek. Nem csodakert, újságban soha nem fogják mutogatni, de én szeretem. Este, ha agyilag halálosan fáradtan hazajövök, kiülök egy pohár vörösborral a hintaágyra és érzem, hogy vasalódnak ki az ideim. Mire a locsolást is befejeztem, újra átalakulok zombiból emberré.
A hétvégi reggeleket is nagyon szeretem, akkor hálóingben, egy bögre kávéval a kezemben sorra látogatom a virágaimat :-)

Most már megértem az apámat.

2009. május 16., szombat

Munka, pihenés, tipok

Bolond ez a világ... Akinek van munkája, rengeteget dolgozik, szinte semmi másra nincs ideje, akinek meg nincs, az kétségbe esetten próbál valamilyenhez hozzájutni :-(
szerencsésnek mondhatom magam, mert van munkám, szeretem is és nagyképűség nélkül mondhatom, hogy értek is hozzá. A munkám olyan, hogy mások problémáit, kell megoldanom, a logikátlanságból kell rendszert teremtenem. És én ezt eddig lazán kezeltem, szimultán 4-5 dolgot is egyszerre.
De most valahogy elfáradtam :-( Na jó, nem vagyok már mai csirke, de azért mégis...
Egyre inkább szükségét érzem, hogy pihenjek is.
És ma egy ilyen pihenős, szép napom volt.
4 éve talán életem egyik legjobb döntését hoztam, amikor néhány hónapos olvasgatás után tök ismeretlenül jelentkeztem egy topiktalira. Gondoltam elmegyek, aztán, ha nem tetszik, szépen hazajövök. Hát haza is jöttem, este 8-kor, úgy, hogy a tali délelőtt 11-kor kezdődött :-)))
Rábukkantam egy nagyon jó társaságra, akikkel azóta rendszeresen mászkálunk hol múzeumba, hol koncertre, hol kirándulni. Nyaranta bográcsolunk és tárcsázunk és természetesen mindig és folyamatosan imádjuk a macskákat :-D
A héten valahogy nagyon jól összejöttek a dolgok.
Múlt szombaton megnéztük a Mucha kiállítást a Szépművészetiben. Gyönyörű szép, mindenkinek ajánlom, aki szereti a szecessziót. Én személy szerint imádom !
Aztán jött hétfőn a Zorán koncert! Imádom Zoránt, rengeteg dalát kívülről is tudom. Most is boldogan énekeltem a közönségel és néha oldalra pillantva megelégedetten néztem a barátaim ragyogó arcát :-)
Ma meg tárcsáztunk, majd elmentünk Vácra sétálni és fagyizni.
Jó sokat sétáltunk a bájos kisvárosban, élvezet volt nézni a szépen felújított főteret, nagy szerelmemet, a Dunát. Jó volt a főtéri romokon üldögélve fagyit enni :-) És imét rá kellett jönnöm, hogy az ember életének legalább olyan fontos részei ezek a pillanatok, mint a munka! Nem szabad mindent feladni a munkáért, mert a végén már azt sem tudod majd élvezni.

2009. május 2., szombat

A kezdet ...

Soha sem írtam naplót. Egyszer kislány koromban kaptam egyet a keresztanyámtól, szép pirosat kis lakattal, hogy írjam bele a fontos történéseket. Kinyitatlanul tűnt el egy költözéskor:-)

Most viszont - túl életem delén - úgy gondoltam, megpróbálom. Bevallom ehhez hozzá járult, hogy immár 3 napja nem tudok az Index Fórum működésképtelensége miatt beszélgetni kedvenc tipoktársaimmal és csak a blogjaikból tudok róluk ...

Kicsit furcsa még ez az eszköz, de remélem, belejövök!