2009. november 8., vasárnap

Ősz

A kedvenc évszakom az ősz. Utálom az őszt. Két egymással ellentétes mondat egy kétarcú évszakról. Mind a kettő igaz.
Szeretem az őszt szeptemberben és októberben, szeretem a fényeit, színeit.

Kis- és nagy iskoláskénti is vártam a szeptembert, hogy kezdődjön az iskola.
Imádtam az új könyvek illatát, szerettem az új ceruzáimat, tollaimat, a frissen bekötött, még üres füzeteimet. Akkoriban még kékpapírba kötöttük be a könyveket és füzeteket, piros keretes címkékre előbb anyám szép, tanáros írásával, késöbb már saját kezemmel került a nevem és az osztályom. Gimibe Debrecenben jártam, kollégista voltam. Minden ősszel vártam már, hogy találkozzak a csajokkal, akiket egész nyáron nem láttam és akikkel mindig sok-sok mondanivalónk volt egymásnak, komoly és fontos, világmegváltó dolgokról, mint ahogy az kamaszlányoknál mindig is lenni szokott :-D

Szeretem a kertet is ősszel. A pirosló almákkal teli fát az ablakom előtt, a cseresznyefa sárguló lombját, a rendületlenül nyíló nyári virágokat a kaspókban és az ablakládákban. Gyerekként lelkesen lábatlankodtam a szüreten, legjobban a szőlő darálást szerettem, na meg a prés alá tartani a poharamat és inni a friss szőlőléből. A szilvalekvár főzés is ideje is eljött minden ősszel, ezt már kevésbé szerettem. Ekkor sietnem kellet haza a suliból és fel kellett váltanom a nagymamámat a lekvárfőző üstnél. Egy hatalmas üstünk volt - akkora, hogy én is belefértem - ami állt kint az udvaron az üstházon és volt rajta egy fából készült keverő szerkezet. Ennek a nyelét kellett ide-oda tologatni, ami egy áttételen keresztül forgatta a keverőt az üstben. Szóval ennek a hajtása volt a feladatom, azt hittem, az a szilvacibere soha az életben nem lesz elég sűrű :-)

Szeretem az ősz fanyar illatát. Van még benne valami a nyár gazdagságából, de már ott van az elmúlás is. Őszi délutánokon az iskolából hazafelé menve minden ház előtt ott pipáztak az összesepert és meggyújtott levélkupacok. Akkoriban nem nagy lánggal égették el, inkább csak parázslott az alja és fanyar illatú, indián füstjelek jöttek ki a halom tetején.

És szeretem az őszi tájat! Mostanában sajnos a munkáim miatt nem nagyon jutok ki a városból, de az idén szerencsém volt. A barátaimmal egy szép szombaton elmentünk Miskolcra és ott persze Lillafüredre és Diósgyőrbe. Mint utólag kiderült, az idei ősz egyik legszebb napját fogtuk ki! Legszebb színeiben pompázott az erdő, nem esett és nem volt hideg. Egy jót sétáltunk Lillafüreden a szálloda és a tó környékén, nem győztem bámulni a sok színt. Igyekeztem fényképezni is, de úgy gondoltam, a fényképezéssel időt veszek el a látványtól.

Utálom az őszt novemberben. Reggel sötétben kell kelni, délután 5-kor már teljesen sötét van, esik az eső és minden ködös. És még mindig rövidülnek a nappalok !
Nagyon rosszul viselem a tompa fénytelenséget. Rossz a kedvem, erőtlen vagyok, állandóan csak aludnék. Ilyenkor legszívesebben vagy medvévé válnék és téli álmot aludnék, vagy elköltöznék valami déli, napos és meleg helyre, mint a fecskék és gólyák. De csak maradok itt és megpróbálok túlélni :-)
Ma - amikor a takarításhoz délben is fel kellett gyújtani a villanyt, hogy lássam, mit csinálok - ismét előszedtem az évek során begyűjtött lámpáimat, mécsestartóimat és a fényfüggönyt. Ez utóbbi szerintem a legnagyobb találmány, nem véletlen, hogy a svédek találták fel, ott még hosszabb a sötét. Így már a lakás barátságos fényben úszik, de holnap reggel megint ki kell menni a sötét, vizes ködbe.

És még 44 nap van hátra a téli napfordulóig !

1 megjegyzés: