2011. január 23., vasárnap

Vacikám

Vacikám, drága pici pockom ma egy hónapja lett nagyon beteg. Tulajdonképpen szerencse a szerencsétlenségben, hogy december 22-én este kezdett el hányni, így 23-án reggel még el tudtam menni vele az orvoshoz, valamint, hogy a fiatal doktornő, aki épp a rendelőben volt, nagyon agilis és macskabolond. Rögtön megkezdte a kezelését, vérvétel, infúzió és gyógyszerek. Másnapra megvolt a labor is, egyértelműen vese gond, de volt még egy halvány esély, hogy nem krónikus veseelégtelenség, hanem akut vesegyulladás. Így azonnal egyeztettünk is egy időpontot hasi ultrahangra, ami segít eldönteni, melyik is.
Még szerencse, hogy kocsival voltam, mert olyan csomaggal jöttem el, - injekciós tűk a gyomorvédő folyadék üvegből való kiszívásához, fecskendők feltöltve Calopettel, hányáscsökkentő, gyomorvédő folyadék és gyógytápok - hogy a hordozó mellett kézben nehéz lett volna elhoznom.
A december 30-i UH megerősítette, hogy gond van a veséjével, bár nem akut veseelégtelensége van, hanem heveny vesemedence gyulladása.
A januári közepi labor megerősítette a fenti diagnózist, mert a gyógyszereknek és a diétának köszönhetően a vese értékei hibátlanok lettek :-) De sajnos újból kapott egy agyvérzést, ami a kisagyat érintette, így a mozgás koordinációja eléggé bizonytalan, ráadásul nem is hall :-(

Azóta ezzel élük. Szegényem már nem tud sehová felugrani, nagyon örültem, amikor nem a szőnyegen feküdt, hanem a sikerült felmennie a 3 cm magas fekvőkére!
A barátaim és a tesóm azzal vigasztalnak, hogy Vacika nem tudja, mit vesztett. Ő csak a mának él. Ha van biztos otthona, kajája és nyugalomban van, akkor ő már boldog. Hát nagyon remélem, hogy így van ....

Minden reggel és este megkapja a gyógyporral és Vetrivel dúsított kedvenc kajáját, ha itthon vagyok, igyekszem simogatni, amit nagyon szeret, bújik, dorombol és döföl :-)) Nagyon remélem, hogy így is boldog cica..

A lakásban több helyre is elhelyeztem neki fekvőkének párnákat, most már fel tud menni, így szívesen szunyókál is rajta.

A héten beszéltem az orvosával, szerinte minden rendben van, így majd március végén megyünk kontrollra.

Már csak azt szeretném, ha én egyszer ilyen állapotba kerülök, nekem is legyen egy "gazdim", aki így figyel rám és a gondomat viseli ...

2011. január 8., szombat

Kulka : Akarod vagy nem

Igen, akarom !

Ma este Kulka János lemezbemutató koncertjén voltam. A tavasszal megjelent új lemezét ugyan nem nagyon kell már bemutatni, hiszem a megjelenéskor megvettem, mert nagyon szeretem Kulkát. Megvan az előző lemeze is, no meg az örök szerelem, a Férfi és nő. Ez utóbbit két éve karácsonykor volt is szerencsém élőben látni. Akkor is teljesen elvarázsolt a zene és az előadás. A CD-t rongyosra hallgattam :-) No meg Málna cicám is nagy rajongója, amikor tüzelt, Kulka hangjára szabályos szerelmi áriát énekelt neki. Most is itt ül mellettem és szájtátva figyeli a hangszórókat :-D

Amikor egy hete hívtak erre a koncertre, kicsit vívódtam, hisz fáradt vagyok, Vaci is beteg, van elég bajom, de nem tudtam nemet mondani. Egy csodálatos estém volt, még mindig teljesen a hatása alatt vagyok.

Kicsit féltem, mert a lemez nagyon jó, bár alapvetően szomorú, de kíváncsi is voltam, vajon milyen élőben. Csodálatos ! Nagyon jók a dalok, a szövegek, eszméletlen hangja van és lenyűgöző előadó. Na, meg mint pasi se semmi :-)


(Régi szeretők dala)

A majd kétórás előadás teljes transzban hallgattam, élveztem a zenét, a férfit, a művészt! Valahol bent a szívemben is megszólalt a zene. Amikor az egyik kedvencemet, Cohen Hallelujáját énekelte eszembe jutott a X-faktor, meg az, hogy mekkora különbség van egy jó hang meg egy művész között. Egy jó hangot hallgat az ember mosás, főzés vagy olvasás közben, de Kulka előadása közben egyszerűen nem tud más csinálni, mint mint a szemével, fülével és szívével figyel, befogad, átengedi magát a csodának !


(Leonard Cohen : Halleluja)

Nem is tudom, mikor szerettem ennyire meg, de egyszer csak nem tudtam nem odafigyelni rá. Nem véletlen, hogy szép lassan, észrevétlen egyszer csak az ország legjobb színészei közé került. Láttam a III. Richárdban is meg a Hat hét hat táncban, kedvenc filmem tőle az Utolsó blues és azóta is vadászom a jegyeket azokra az előadásokra, amelyekben játszik.

De visszatérve a koncertre meg a CD-re. A dalválogatás nagyon tetszik, sok mindent elárul Kulka gondolkodásáról, életfelfogásáról, ami miatt még inkább szeretem. A mai világban különösen nagy bátorság néhány szám felvétele a CD-re, de nem lehet mást tenni ! Egy kritikában olvastam, azt hiszem, ennél jobban nem lehet megfogalmazni : "Minden dalban fény ragyog. Még a néma szerelem, a sárgacsillagos sors, az ördögi kacaj, a másság himnusza mögött is. Talán még a vesztesek dalában is."


(Gerendás Péter - Bródy János : Százéves pályaudvar)

Örülök, hogy ismét élvezhettem a művészet csodáját, hogy 2 órára elfeledhettem a mindennapok nyűgét, és egyszerűen csak lebeghettem a zenén. Hú, de giccses lett ez a befejezés, pedig tényleg így volt ! :-D

Köszönöm művész úr !


(Cseh Tamás : Fehér babák)