2009. szeptember 12., szombat

Szia Anyu !

Szia Anyu !

Tegnap volt 83 éve, hogy megszülettél és már több, mint 44 éve nem vagy velünk.
Először nem értettem mi is történt. Amikor az iskolából hazajőve apu azt mondta meghaltál, nem hittem el neki. Azt hittem, hogy visszamentél a kórházba és újra megyünk látogatni. Majd apuval végig nézettem a lakást, még a sufniba is ki kellett mennünk, hogy tényleg nem vagy ott.
Később azt utáltam nagyon, hogy mindenki sajnál: jaj szegény gyerek, anya nélkül kell felnőnie.
Majd megszoktam, hogy a többi gyereknek van anyukája, nekem meg csak egy bejegyzésem van az irataimban, hogy anyja neve...
Az arcodra nem emlékszem, ha fel akarom idézni mindig valamelyik fényképed ugrik be. De emlékszem számtalan helyzetre, hangulatra, amit együtt éltünk meg. Amikor elvittél az óvodából, hogy vegyünk egy fürdőruhát; amikor megengedted, hogy én is vasaljak és együtt vasaltunk ki egy zsebkendőt vagy amikor mentünk az utcán és behúztál a kapualjba, hogy egy 10 filléressel meg tudd javítani az elpattant harisnyatartódat :-)
Aztán ahogy felnőttem és láttam a barátaimat, ismerőseimet a gyerekeikkel együtt - meg mostanában a baráti körömben 3 olyan anyuka is van, akik a már felnőtt lányukkal járnak közös társaságba - rá kellett jönnöm, hogy nem csak én veszítettem azzal, hogy oly korán itt hagytál.
Sőt, Te veszítettél a legtöbbet! Nem láttál felnőni - pedig tudom, nagyon szeretted volna. Egy könyvszekrény rámolásnál megtaláltam a naplódat, amit a születésemtől kezdve vezettél. Benne van egy kis csecsemő minden rezdülése, mikor, mennyit szopott, mikor mosolygott először, mikor ült fel ... Most a legféltettebb kincseim közé tartozik ! És nem láttad felnőni a fiadat, akit szinte nem is ismerhettél. Nem tudod, hogy gyerekeid milyen szépen megállják a helyüket az életben.
Tegnap - a születésnapodon, de nem amiatt, hanem azért mert most épp szombatra esett - tartottunk egy nyárbúcsúztató bográcsozást. Ahogy elnéztem az öcsémet és két majdnem felnőtt gyerekét nagyon szerettem volna hinni abban, hogy valahol egy felhő szélén ott üldögéltek apuval és láttok bennünket. Látod két gyönyörű unokádat - a harmadéves egyetemista fiút és a gimnazista kislányt, aki a fényképeid tanúsága szerint a megszólalásig hasonlít rád - látsz minket az öccsel és örülsz nekünk.

Boldog születésnapot Anyu !

2 megjegyzés: