Tavasz van, tavasz van ...

Hosszú volt ez a tél. Ahogy öregszem, egyre jobban megvisel a sötét, a hideg, a halott táj, és még inkább vágyom a fényre, a melegre, a virágok illatára, a fák zöldjére.

Hosszú és fájdalmas volt ez a tél. Itt hagyott Fáncsikám :-*(. A munkahelyemen folyamatos stresszben vagyunk, nem, mintha nem lenne maga a munkánk önmagában is elég stresszes, de most még kaptunk egyik pillanatról a másikra új nagyfőnököt, ismeretlen elvárásokkal, néha érthetetlen intézkedésekkel. Szóval teljes a lelkünkben a káosz, nem tudjuk mit várnak el tőlünk, nem tudjuk, mi lesz velünk... Este, amikor hazaérek, csak ülök és nézek ki a fejemből, gyakran sírhatnékom van a fáradtságtól. És ami a legrosszabb az egészben az, hogy a bizonytalanság miatt olyan ezer éves, stabil munkakapcsolatok is felbomlani látszanak, amikről azt hittük, egy atombomba sem tud felrobbantani :-(

Azért vannak szép emlékeim is erről a télről. Rudolf Péter és Nagy-Kálózi Eszter kétszemélyes Rómeó és Júlia előadása, az Avatar nézőtér felett lebegő medúza-virágai, a shoppingolás és kávézás a barátnőmmel, a születésnapi ebédem, a Matisse és Sisley képek a Szépművészetiben.

Nagyon vártam már a tavaszt. Megpróbáltam becsempészni a lakásba, már két hete elővettem a tavaszi terítőket, lecseréltem a bútorhuzatot és telepakoltam az ablakot kankalinnal, krókusszal, nárcisszal és jácinttal. Most már kint is enyhe az idő, jólesően melegít a nap, ideje nekilátni a kertnek. Megfőztem családom férfi tagjait, hogy jöjjenek levágni az almafa tavaly ősszel letört nagy ágát. A panellakó barátaimat meg egy kis gereblyézésre csábítom, persze bográcsozással egybekötve.
Ma szabin vagyok, így neki is látok az előkertnek. Pont olyan helyen lakom, ahol a szél letesz mindent, így az utcafront eléggé kétségbe ejtően néz ki. Hiába szedtem össze még tél elején is a faleveleket, most a környék összes levele itt áll a kerítés tövében. A reklámújságokat is mindig gondosan kukázom, ennek ellenére abból is van rengeteg ... A virágládákat meg beültetem árvácskákkal! Estére tuti az izomláz, de nagyon jól fog esni :-)

Miért pont ... ?

Ma egy hete hagyott itt Fáncsikám. Hirtelen vitte el a betegség, hiszen csütörtökön kezdett gyanússá válni, nem tudtam megmondani, hogy mi nem tetszik rajta, de valami nem tetszett.Pénteken már a dokinál voltunk, aztán mivel a hétvégén nem javult, hétfőn már egy másik dokinál vizsgálták. Röntgen, labor, infúzió ... beindult a gépezet.És este a szörnyű diagnózis, hasnyálmirigy gyulladás :-(
Este végignéztem a netet, a különböző cikkekben 20-50 %-os túlélési esélyről írtak. A doki nem mondott semmit, csak azt, hogy a laborleletek alapján kicsi szervezete küzd. Kedd reggel megint a dokinál voltunk, ahol újra infúzióra tették, kapta az antibiotikumokat, fájdalomcsillapítókat. Javult is az állapota, de aztán kedd késő délután hirtelen visszaesett és besárgult. És nem evett szombat reggel óta. Próbáltam, próbálták etetni, de tolta ki a nyelvével az erősítő gyógytápot. Kedden este is próbáltam, egy picit sikerült is belediktálnom.
Éjjel 2-kor újra megpróbáltam, kimerülten feküdt a karomban és már nem csak a nyelvével tolta ki a fecskendőt, hanem a mancsával is tolta el a kezem. Rám nézett azzal a gyönyörű szemével és láttam, hogy kéri, engedjem el ... :-(( A fotelban az ölembe vettem, sokáig beszélgetem vele, énekeltem neki azokat a kis hülye dalocskákat, amiket 11 éven keresztül olyan sokszor.
Másnap megint mentünk, hogy újból kapja egész nap infúzióban a gyógyszereket, vitaminokat, tápanyagokat. Mondtam a kisdoktornőnek, hogy én imádom, de ha mennie kell, menjen, ne szenvedjen. Hisz soha életében nem volt beteg, orvost csak az oltásokkor és az ivartalanításakor látott, boldogan élt az otthonában. Ő nem mert dönteni, azt mondta, várjuk meg a nagydoktort és este döntsünk. És este elengedtük...
Végig ott voltam mellette, simogattam, suttogtam neki az oly jól ismert becéző szavakat és miközben megtört gyönyörű szeme fénye, megköszöntem neki az elmúlt 11,5 évet...
Nagyon köszönöm a barátaimnak, hogy mellettem voltak. Nyafkamacskának, hogy ott volt velem, Szuszmoknak, hogy szóval tartott telefonon, míg hazavezettem az autómat, a barátnőmnek, aki kihagyta a tornát, hogy készen álljon, ha mégsem tudnék vezetni. Meg a többieknek és a kollegáimnak, akik telefonon, sms-ben, e-mailben voltak mellettem.
Fáncsikát elhamvasztattam. Csütörtök este értek haza a hamvai, akkor ordítottam a fájdalomtól. De amikor letettem kis urnáját, megnyugodtam. Itthon van, most már örökre velem van.
És most végig követtem a másik macskás topikon egy nagyon hasonló esetet. Marci, a gyönyörű vörös kandúr ment el egy hét alatt :-( Nagyon megviselt a története, a gazdája hasonlóan küzdött érte, mint én egy hete ... Nagyon együtt érzek vele.
Állandóan a fülemben csengenek a doki szavai, aki azt mondta, hogy most valami nagyon rossz időszak van, egymás után mennek el súlyos betegségben a cicák. És a legszebb, legkedvesebb cicák.
Miért pont ők ? ...

Fáncsika 1998. ősze - 2010. február 10.

Elmentél gyönyörűm. Tudtam, hogy ez egyszer be fog következni, hisz neked sokkal rövidebb élet adatik, mint nekünk embereknek. De mindig azt hittem, ez majd egyszer, valamikor a távoli jövőben ...

Most már valóság és még fel sem tudom fogni ...

Ilyenkor nagyon szeretnék hinni valami másik világban, ahol mindenki ott lesz, akiket szeretünk és te ott újra előjössz a lakás legtávolabbi sarkából is, ha kiveszem a csirkemellet a hűtőből.

Legyen békés álmod kicsim !

BUÉK 2010

Boldog, békés, egészségben és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok :-))

JJ és a videó

Három macskám közül a legfiatalabb, az immár 3 és fél éves JJ - azaz Heartbreaker's Jasmine Jayce - nem egy vendégszerető cica. Ahogy meghallja, hogy valaki jön, már rögtön spurizik be a franciaágy alatti ágynemű tartós dobozba és ki sem dugja az orrát, míg el nem vonul a veszedelem.
Ebben is hasonlít drága jó papájára, Juppira, akit szintén kevesek láthatnak csak :-)
Pedig kicsiként olyan szemtelen volt, mint a piaci légy, bárki jött, ő azonnal lecsekkolta és begyűjtötte a hódolatteljes simogatásokat. A szemtelensége szerencsére megmaradt, mindenbe bele kell ütnie a nóziját, de csak engem gyönyörködtett ezzel.
Így aztán úgy döntöttem, videózni fogom, legalább virtuálisan láthassák az érdeklődők :-)
A videóim egyáltalán nem szuperek, egyrészt nincs videokamerám, csak a fényképezőgép videó funkcióját tudom használni, másrészt pedig teljesen amatőr vagyok és semmiféle kép szerkesztési, vágási funkciót nem tudok használni. De lelkes vagyok :-D
Az elsőn sikerült felvennem a karácsony előtti nagymosdást :-)



A Maine Coon-ok félhosszú szőrű macskaként rendszeres bundaápolást, fésülést igényelnek. Az apróbb fésüléseket én is meg tudom csinálni, de jobbnak tartom, ha rendszeresen elviszem szakemberhez, hogy a szépséges bunda mindig ápolt legyen.
Szerencsére rátaláltam Cicomára, aki csodálatosan ért a macskák nyelvén is, így mindig örömmel megyek hozzá. Ebben az örömben ugyan JJ nem feltétlenül osztozik velem, de szerintem inkább az autózást nem kedveli, bár már kezdi megszokni :-)

Tegnap is kozmetikusnál voltunk, ahol ismét elkapott a videózási láz :-)
Két kis szösszenetet is készítettem, így sokkal jobban látszik csodás füstös bundája. Én mindig mondom, hogy a macskám valójában ezüst színű, csak jól álcázza magát, mert az ezüst színű szőrszálak utolsó néhány mm-e fekete :-)))

Íme a bizonyítékok :

Itt teljesen sötét színű :-)



De itt előkerül az ezüst színe is :-)

Hóra várva

December közepe van. Eddig igazán elkényeztetett az időjárás, bár a fák levelei már lehulltak, de még számtalan egynyári virág nyílik a kertben. Azt hiszem, a mostani éjszakákat már nem élik túl, megjöttek a fagyok. Tegnap reggel óta a hó is pilinckázik. A hét közepére pedig 15-20 cm havat is jósolnak a meteorológusok.

Várjuk a havat.

Téli gyerek vagyok, így illene szeretnem. Szeretem is, de csak a szoba ablakból :-) Vagy egy nyugodt kis faluból.
De nem szeretem a nagyvárosban. Ha éjjel leesik, akkor csak másnap reggelig szép, utána koszos, agyon sózott dzsuva lesz belőle, mindent belep a latyak. Ilyenkor látni, milyen koszos is a város, ahol élünk.
Autóval járunk mindenhová, az autó meg nem kimondottan hóbarát. Legalább is nálunk Pesten nem az. Az autóstársak szerint csak a fekete aszfalt a jól járható. Pedig nyugati és északi szomszédainknál is nagyon jól járhatók a behavazott, letaposott utak, nem is használnak el annyi sót! És az emberek is természetesnek veszik, hogy télen hó van, ami csúszik, ezért megfelelő cipőt húznak és az autók is megfelelő papucsokat kapnak...

Gyerekkoromban tizedannyi autó sem volt, mint most van, nem is sóztak, így sokáig megmaradt a hó. Teljesen természetes volt, hogy havazásban szánkóval vittek a szüleim óvodába.
Az sem lehetett véletlen, hogy elsős koromban karácsonyra új iskolatáskát kellett venni, mert a régit sikerült szétnyúznom. Nagyon jó kis disznóbőr hátitáskám volt, csak hát iskolatáskának tervezték nem pedig szánkónak. Az iskolából hazafelé volt egy jó kis lejtő, mi pedig azon szánkóztunk az osztálytársaimmal, természetesen a táskáinkon :-D

Akkoriban sem volt minden télen nagy hó, de egy-kettő megmaradt az emlékeimben.
Az első az öcsémhez kötődik. Ő már óvodás volt, amikor egy reggel hatalmas hóra ébredtünk. Nagyon nem értette mi ez - életében először látott ekkora havat - kérdezgette, mi ez. Mondtuk : hó. Amikor vittem az óvodába - persze szánkón ülve -, láttuk a szomszédokat, akik épp havat sepertek. Kérdezte is, mit csinál a Huszti bácsi ? Mondtam, sepri a havat. Erre boldog mosollyal kérdezte : És akkor most már mindig esni fog a hav ? Nálunk azóta is hav esik és nem hó :-DD

A második emlékem gimnazista koromból van. Debrecenbe jártam gimibe és hétvégeken vonattal utaztam haza a szatmári kisvárosba, ahol akkor laktunk. A vonatút 2 óra volt. De azon a pénteken nagy hó esett, alig jártak a vonatok. Végre elindult egy, de már csak a külső peronon kaptam állóhelyet. Szerencsére a kalauz az otthoni szembeszomszédunk volt, aki amikor meglátott átvitt a szolgálati kocsiba. És milyen jól tette, a hóakadályok miatt 5 és fél óra értünk haza! Üldögéltem a jó melegben, kaptam teát is és az ablakon keresztül bámultam a teljesen belepett, hófehér, szinte halotti tájat a lassan cammogó, időnként meg-megálló vonatból. És Vörösmarty sorai motoszkáltak a fejemben ...

Amióta a nagyvárosban élek, nem sok szép havas emlékem van. De 2006. februárjában nagy hó volt, sokáig meg is maradt és egyszer csak azt hallottam a rádióban, hogy kinyitották a Szentendrei Skanzent. El is mentünk egy vasárnap a barátnőmékkel. Csodálatos volt az érintetlen havas táj, a hóval belepett porták. Gyönyörű, tiszta, hideg idő volt, csak néhányan sétáltak rajtunk kívül. Vagy 3 órát töltöttünk ott, még kísérőnk is akadt egy szépséges fekete cica személyében. Nagyon szép volt, akkor kezdtem megérteni hórajongó ismerőseimet.

Most várjuk a havat. Nem tudom, mennyi lesz, milyen közlekedési káoszt fog okozni... Remélem, ha máshol nem, de a kertben megmarad, szép tiszta puhaságában jó darabig gyönyörködhetek. Hólapátot vettem, de azért jó lenne, ha a járdát és a kocsibeállót kihagyná a szórásból :-DDD

Macskák és emberek

Lassan itt a karácsony, én is gyűjtögetem az ajándékokat. Egyik kedvenc lelőhelyem a Meska, itt találtam egy nagyon szép dekupázsolt készletet a sógornőmnek - remélem, ő még nem olvassa a blogomat :-D
Nem lakik messze tőlem a készítő, így elmentem hozzá átvenni. Egyébként nagyon szimpatikus nő, majdnem egykorúak vagyunk.
Szóval megyek be és az előszobában felkap egy tálcát, hogy "Jaj, a Berci kajája, bele ne lépj". Rögtön kérdeztem, van cicád ? Hát persze! Egy saját és két kosztos :-)
Pillanatokon belül lelkesen beszélgettünk a macskákról. Berci őméltósága épp a vacsora utáni sétáján volt, így a számítógépen mutatta meg a képeit. Persze én is előkaptam a mobilomat, amin véletlenül van jó néhány kép a hölgyeimről :-D
Nagyon kellemesen elbeszélgettünk és épp, mikor már indulni akartam, megjelent Berci! Egy csodaszép kék exkandúr zöld szemekkel, 2 éves és 7 kilós, de ez a súly tiszta izom ! Nagyon barátságosan viselkedett, lelkesen hagyta simizni magát. A gazdája csodálkozott is, hogy nem szokott ilyen barátságos lenni az idegenekkel. Biztos érezte rajtam a macskaszagot, meg azt, hogy csodálom őt ! :-)
A végén ketten kísértek ki, a gazdi és a cicája !

A kép csak illusztráció, mert sajnos már este volt és a mobilom ilyenkor már nem tud használható képet csinálni :-(