2010. február 17., szerda

Miért pont ... ?

Ma egy hete hagyott itt Fáncsikám. Hirtelen vitte el a betegség, hiszen csütörtökön kezdett gyanússá válni, nem tudtam megmondani, hogy mi nem tetszik rajta, de valami nem tetszett.Pénteken már a dokinál voltunk, aztán mivel a hétvégén nem javult, hétfőn már egy másik dokinál vizsgálták. Röntgen, labor, infúzió ... beindult a gépezet.És este a szörnyű diagnózis, hasnyálmirigy gyulladás :-(
Este végignéztem a netet, a különböző cikkekben 20-50 %-os túlélési esélyről írtak. A doki nem mondott semmit, csak azt, hogy a laborleletek alapján kicsi szervezete küzd. Kedd reggel megint a dokinál voltunk, ahol újra infúzióra tették, kapta az antibiotikumokat, fájdalomcsillapítókat. Javult is az állapota, de aztán kedd késő délután hirtelen visszaesett és besárgult. És nem evett szombat reggel óta. Próbáltam, próbálták etetni, de tolta ki a nyelvével az erősítő gyógytápot. Kedden este is próbáltam, egy picit sikerült is belediktálnom.
Éjjel 2-kor újra megpróbáltam, kimerülten feküdt a karomban és már nem csak a nyelvével tolta ki a fecskendőt, hanem a mancsával is tolta el a kezem. Rám nézett azzal a gyönyörű szemével és láttam, hogy kéri, engedjem el ... :-(( A fotelban az ölembe vettem, sokáig beszélgetem vele, énekeltem neki azokat a kis hülye dalocskákat, amiket 11 éven keresztül olyan sokszor.
Másnap megint mentünk, hogy újból kapja egész nap infúzióban a gyógyszereket, vitaminokat, tápanyagokat. Mondtam a kisdoktornőnek, hogy én imádom, de ha mennie kell, menjen, ne szenvedjen. Hisz soha életében nem volt beteg, orvost csak az oltásokkor és az ivartalanításakor látott, boldogan élt az otthonában. Ő nem mert dönteni, azt mondta, várjuk meg a nagydoktort és este döntsünk. És este elengedtük...
Végig ott voltam mellette, simogattam, suttogtam neki az oly jól ismert becéző szavakat és miközben megtört gyönyörű szeme fénye, megköszöntem neki az elmúlt 11,5 évet...
Nagyon köszönöm a barátaimnak, hogy mellettem voltak. Nyafkamacskának, hogy ott volt velem, Szuszmoknak, hogy szóval tartott telefonon, míg hazavezettem az autómat, a barátnőmnek, aki kihagyta a tornát, hogy készen álljon, ha mégsem tudnék vezetni. Meg a többieknek és a kollegáimnak, akik telefonon, sms-ben, e-mailben voltak mellettem.
Fáncsikát elhamvasztattam. Csütörtök este értek haza a hamvai, akkor ordítottam a fájdalomtól. De amikor letettem kis urnáját, megnyugodtam. Itthon van, most már örökre velem van.
És most végig követtem a másik macskás topikon egy nagyon hasonló esetet. Marci, a gyönyörű vörös kandúr ment el egy hét alatt :-( Nagyon megviselt a története, a gazdája hasonlóan küzdött érte, mint én egy hete ... Nagyon együtt érzek vele.
Állandóan a fülemben csengenek a doki szavai, aki azt mondta, hogy most valami nagyon rossz időszak van, egymás után mennek el súlyos betegségben a cicák. És a legszebb, legkedvesebb cicák.
Miért pont ők ? ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése