JJ és a videó

Három macskám közül a legfiatalabb, az immár 3 és fél éves JJ - azaz Heartbreaker's Jasmine Jayce - nem egy vendégszerető cica. Ahogy meghallja, hogy valaki jön, már rögtön spurizik be a franciaágy alatti ágynemű tartós dobozba és ki sem dugja az orrát, míg el nem vonul a veszedelem.
Ebben is hasonlít drága jó papájára, Juppira, akit szintén kevesek láthatnak csak :-)
Pedig kicsiként olyan szemtelen volt, mint a piaci légy, bárki jött, ő azonnal lecsekkolta és begyűjtötte a hódolatteljes simogatásokat. A szemtelensége szerencsére megmaradt, mindenbe bele kell ütnie a nóziját, de csak engem gyönyörködtett ezzel.
Így aztán úgy döntöttem, videózni fogom, legalább virtuálisan láthassák az érdeklődők :-)
A videóim egyáltalán nem szuperek, egyrészt nincs videokamerám, csak a fényképezőgép videó funkcióját tudom használni, másrészt pedig teljesen amatőr vagyok és semmiféle kép szerkesztési, vágási funkciót nem tudok használni. De lelkes vagyok :-D
Az elsőn sikerült felvennem a karácsony előtti nagymosdást :-)



A Maine Coon-ok félhosszú szőrű macskaként rendszeres bundaápolást, fésülést igényelnek. Az apróbb fésüléseket én is meg tudom csinálni, de jobbnak tartom, ha rendszeresen elviszem szakemberhez, hogy a szépséges bunda mindig ápolt legyen.
Szerencsére rátaláltam Cicomára, aki csodálatosan ért a macskák nyelvén is, így mindig örömmel megyek hozzá. Ebben az örömben ugyan JJ nem feltétlenül osztozik velem, de szerintem inkább az autózást nem kedveli, bár már kezdi megszokni :-)

Tegnap is kozmetikusnál voltunk, ahol ismét elkapott a videózási láz :-)
Két kis szösszenetet is készítettem, így sokkal jobban látszik csodás füstös bundája. Én mindig mondom, hogy a macskám valójában ezüst színű, csak jól álcázza magát, mert az ezüst színű szőrszálak utolsó néhány mm-e fekete :-)))

Íme a bizonyítékok :

Itt teljesen sötét színű :-)



De itt előkerül az ezüst színe is :-)

Hóra várva

December közepe van. Eddig igazán elkényeztetett az időjárás, bár a fák levelei már lehulltak, de még számtalan egynyári virág nyílik a kertben. Azt hiszem, a mostani éjszakákat már nem élik túl, megjöttek a fagyok. Tegnap reggel óta a hó is pilinckázik. A hét közepére pedig 15-20 cm havat is jósolnak a meteorológusok.

Várjuk a havat.

Téli gyerek vagyok, így illene szeretnem. Szeretem is, de csak a szoba ablakból :-) Vagy egy nyugodt kis faluból.
De nem szeretem a nagyvárosban. Ha éjjel leesik, akkor csak másnap reggelig szép, utána koszos, agyon sózott dzsuva lesz belőle, mindent belep a latyak. Ilyenkor látni, milyen koszos is a város, ahol élünk.
Autóval járunk mindenhová, az autó meg nem kimondottan hóbarát. Legalább is nálunk Pesten nem az. Az autóstársak szerint csak a fekete aszfalt a jól járható. Pedig nyugati és északi szomszédainknál is nagyon jól járhatók a behavazott, letaposott utak, nem is használnak el annyi sót! És az emberek is természetesnek veszik, hogy télen hó van, ami csúszik, ezért megfelelő cipőt húznak és az autók is megfelelő papucsokat kapnak...

Gyerekkoromban tizedannyi autó sem volt, mint most van, nem is sóztak, így sokáig megmaradt a hó. Teljesen természetes volt, hogy havazásban szánkóval vittek a szüleim óvodába.
Az sem lehetett véletlen, hogy elsős koromban karácsonyra új iskolatáskát kellett venni, mert a régit sikerült szétnyúznom. Nagyon jó kis disznóbőr hátitáskám volt, csak hát iskolatáskának tervezték nem pedig szánkónak. Az iskolából hazafelé volt egy jó kis lejtő, mi pedig azon szánkóztunk az osztálytársaimmal, természetesen a táskáinkon :-D

Akkoriban sem volt minden télen nagy hó, de egy-kettő megmaradt az emlékeimben.
Az első az öcsémhez kötődik. Ő már óvodás volt, amikor egy reggel hatalmas hóra ébredtünk. Nagyon nem értette mi ez - életében először látott ekkora havat - kérdezgette, mi ez. Mondtuk : hó. Amikor vittem az óvodába - persze szánkón ülve -, láttuk a szomszédokat, akik épp havat sepertek. Kérdezte is, mit csinál a Huszti bácsi ? Mondtam, sepri a havat. Erre boldog mosollyal kérdezte : És akkor most már mindig esni fog a hav ? Nálunk azóta is hav esik és nem hó :-DD

A második emlékem gimnazista koromból van. Debrecenbe jártam gimibe és hétvégeken vonattal utaztam haza a szatmári kisvárosba, ahol akkor laktunk. A vonatút 2 óra volt. De azon a pénteken nagy hó esett, alig jártak a vonatok. Végre elindult egy, de már csak a külső peronon kaptam állóhelyet. Szerencsére a kalauz az otthoni szembeszomszédunk volt, aki amikor meglátott átvitt a szolgálati kocsiba. És milyen jól tette, a hóakadályok miatt 5 és fél óra értünk haza! Üldögéltem a jó melegben, kaptam teát is és az ablakon keresztül bámultam a teljesen belepett, hófehér, szinte halotti tájat a lassan cammogó, időnként meg-megálló vonatból. És Vörösmarty sorai motoszkáltak a fejemben ...

Amióta a nagyvárosban élek, nem sok szép havas emlékem van. De 2006. februárjában nagy hó volt, sokáig meg is maradt és egyszer csak azt hallottam a rádióban, hogy kinyitották a Szentendrei Skanzent. El is mentünk egy vasárnap a barátnőmékkel. Csodálatos volt az érintetlen havas táj, a hóval belepett porták. Gyönyörű, tiszta, hideg idő volt, csak néhányan sétáltak rajtunk kívül. Vagy 3 órát töltöttünk ott, még kísérőnk is akadt egy szépséges fekete cica személyében. Nagyon szép volt, akkor kezdtem megérteni hórajongó ismerőseimet.

Most várjuk a havat. Nem tudom, mennyi lesz, milyen közlekedési káoszt fog okozni... Remélem, ha máshol nem, de a kertben megmarad, szép tiszta puhaságában jó darabig gyönyörködhetek. Hólapátot vettem, de azért jó lenne, ha a járdát és a kocsibeállót kihagyná a szórásból :-DDD