3 x 3 avagy életem macskái

Tegnap volt 3 éve, hogy Miss JJ, azaz Heartbreaker Jasmine Jayce betette bársonyos tappancsait az otthonomba és így három macskás háztartás lettünk :-)

Mindig is szerettem a macskákat. Gyerekkoromban 10 évig Mici nevű kandúrunk uralta a terepet. Azért hívták Micinek, mert nagymamamám minden cicát Micinek hívott, nemtól függetlenül :-DD Akor vidéken, egy kisvárosban éltünk, Mici természetesen udvari cica volt, a lakásba nem volt bejárása, de a nyári konyha - ami csak a nevében volt az, hiszen egész évben használtuk, a lakásban lévő "téli" konyha csak tárolási célt szolgált - rendszeres tartózkodási helye volt.

Amikor visszaköltöztem Pestre eszembe sem jutott állatot tartani, az akkori életstílusom nem is nagyon engedte volna meg. Ez volt a mászkálós, utazós, bulizós ifjúság korszaka :-D De a macskák akkor is meg-megkörnyékeztek.
Először jött Sopánka. Ő tulajdonképpen a szomszéd házban lakott, de valamiért úgy döntött, hogy a mi kertünk szimpatikusabb neki. Így itt is, ott is megkapta a betevőjét, igazi kétgazdás cica lett belőle. A szép cirmosnak kedvenc szórakozása az utcán sétáltatott kutyák froclizása volt. Ült a kerítésen belül a kifagyott fügefa tönkjén és tette-vette magát níg a kerítés túloldalán a kutyák majd meg őrültek :-) Szegénykém a szemben lévő emeletes házakban történt patkányírtás áldozata lett, vele is végzett a patkányméreg :-(

Az akkori párommal sok időt töltöttünk Ráckevén egy kis horgásztanyán. Egyik este kiraktuk a szemetet, benne az esti sült hal vacsora maradványaival. Éjszaka nagy csörgésre-zörgésre ébredtünk, de mire kimentünk már csak a szétcincált szemeteszsákot találtuk meg és a verandán mindenhol szét voltak szórva a halvacsora maradványai. Aztán hajnalban a stégen ültünk, amikor megjelent egy cirmos kandúr. Szépen leült mellénk és kibicelt pecázó páromnak. Mindig megjelent, amikor lent voltunk és boldogan ette a kifogott sneciket. Herrnyaúnak neveztük el.
Igazi túlélő volt. Minden tavasszal csonttá soványodva jelent meg, majd a nyár során szépen felhízlalta magát a horgászoktól kapott, csent kajákkal. A sneciző gyerekek néha még ki sem tudták emelni a kishalat, mert Herrnyaú már a pecabotról lekapta a zsákmányt :-) Megfogni, megsimogatni nem lehetett, az 1 méter távolságot mindig tartotta.

Majd egyedül maradtam, eléggé depressziós lettem, és akkor a barátnőm egyszer csak közölte, van egy kiscica, aki nem kell senkinek. Befogadtam. Először persze udvari cicának szántam - hiszen addig eszembe sem jutott, hogy lakásban is lehetne állatot tartani. De hozzá elet szoktatni az új környezethez, így az első napjait természetesen a lakásban töltötte. Aztán a többit is :-)) Napközben kiment az udvarra, de estére mindig bejött. Bűbájos fekete-fehér macskalány volt, aki hatalmas hófehér bajuszáról a Bajszi nevet kapta. Minden este várt és a kedvenc nasija a sósmogyoró volt. Sajnos utolérte a kijárós cicák végzete, elütötte egy autó :-((

Na ekkor borultam ki véglegesen. Bőgtem, amikor hazamentem és nem jött elém, bőgtem, amikor láttam egy cicát az utcán. Így családi és baráti összefogással 1998. december 24-én - mintegy karácsonyi ajándékként - megérkezett Fáncsi a kék csoda! Tüneményes, okos, szelíd és gyönyörű! Eleinte ő is kinti-benti cica volt. Nem sokat volt kint, reggelente kiment némi füvet rágcsálni, majd napközben itt napozott a kertben vagy hűsölt a pünkösdi rózsa árnyékában. Aztán egyszer csak nem jött vissza a reggeli sétájából...
Nagyon hiányzott, de hiába kerestem, csöngettem be udvarokba, plakátoltam a környéken. És akkor a vállalati ebédlőben megláttam egy hirdetést "Kiscica ingyen elvihető". 1999. májusának egy csütörtökjén - a pénteket kivettem szabinak :-) - el is mentem Mátyásföldre és elhoztam egy fekete-fehér cicalányt, akit Vackornak neveztem el. És másnap előkerült Fáncsika is!
Így két macskalánnyal - akiket persze aztán ivartalanítattam - teltek napjaink. Fáncsi volt a főnök, ő az okos és megfontolt. Vaci a kisebbik testvér gondtalanságával élte világát, igazi bohó, hebrencs cica lett. Mint öcsém sokszor mondta, Vacikát nem az eszéért szeretjük :-)) Vele minden lehetséges kalamajka megtörtént, kellett menteni a padlásról, a meggyfáról. Fennakadt a függönyön, beesett a szekrény mögé.
Fáncsi eltünése és megkerülése után úgy döntöttem, hogy a téli bentlét után nyáron sem engedem ki őket, lakáscicák lesznek. Sajnos eléggé forgalmas környéken lakom és időnként mérgezők is feltűnnek, azt hiszem így biztonságosabb.
Hét évig éltünk így békésen. A cicák nagyon sok örömet szereztek nekem és egymással is nagyon jól kijöttek. Esténként meghatódva néztem, ahogy összebújva szunyálnak a fotelben :-)

Amikor bevezetettem az internetet hamar rátaláltam a Macskanevek-miért ne... topikra, ahol sok hasonló gondolkodású embert ismertem meg, akik közül többeket már a barátaimnak is mondhatok. Itt ismerkedtem meg a Heartbreaker Maine Coon tenyészet tulajdonosával is, akinek csodálatos cicái elkápráztattak. Nagyon boldog voltam, amikor gazdája lehettem egyik szépséges cicájuknak, a 2006. május 11-én született J alom egyetlen hölgytagjának, a fekete-füst Jasmine Jaycenek, akit JJ-nek hívok:-) Andi és Gyula augusztus 18-án hozta el nekem a kisasszonyt. Köszönöm, hogy rámbízták a kishercegnőt !
Kicsit izgultunk, hogy fog beilleszkedni a két idősebb cica szimbiózisába, de jól szocializált cicaként remekül vette az akadályokat! Fáncsit, a főnökasszonyt respektálja, Vacival meg jól elkergetődznek. Vele belekóstoltam a macskakiállítások világába is. Bár megkapott minden elismerést, de valahogy se neki, se nekem nem tetszett az a világ, így 3 kiállítás után abbahagytuk.
Így most már 3 éve éldegélünk békésen, kialakult rítusok szerint együtt. A cicák beosztották, ki mikor jön hozzám. Az esti tévénézés Vacié, ő jön a fotelben az ölembe.Ilyenkor JJ és Fáncsi az ágyon fekszik melletünk. A lefekvés JJ-é. Ahogy lefekszem jön és végig terül rajtam, begyűjtve esti simijeit. Szerencsére 3 éve minden este megteszi ezt, így ahogy nőtt, fokozatosan szoktam hozzá a súlyához :-D A netezés Fáncsié, ahogy leülök a gép elé ő jön az ölembe.
De ha legalább 5 percet tartózkodom egy helyiségben, szépen megjelennek és valahol a környékemen lefekszenek :-) Remélem, még jó sok évig tart majd ez a kellemes állapot !

Utak ...

Tudom, tudom, lerágott csont... Mármint Budapest útjai. Született pestiként megtanultam elviselni útjaink minőségét, a felújítások fejetlenségeit, az útjelzések hiányát, de tegnap még én is kiakadtam.
Immár két éve járunk rendszeresen Nagykovácsiba a cicáink kedves kozmetikusához, a már bejáratott Üllői út - Kálvin tér - Erzsébet híd - Moszkva tér - Hűvösvölgyi út útvonalon. Megszoktuk a metróépítés miatti felbolygatott Kálvin teret, a belvárosi sétálóutca miatti Kecskeméti utcát, de tegnap szükség volt minden helyismeretemre. Kezdődött azzal, hogy a Szentkirályi utcánál egyszerűen véget ért az Üllői út. Aztán a Kálvin térnél csak annyi van kiírva, hogy a Kecskeméti utca lezárva, de semmilyen eligazító tábla nincs, hogy merre tovább. A logikusnak tűnő Múzeum körút építési terület mindenféle útjelzés nélkül. Félre álltam, és figyeltem, merre megy a "helyi lakosság". Kicsit kuncogtam, amikor a mögöttem jövő két autó is ugyanolyan tanácstalanul állt félre. Aztán jött egy taxis, aki lazán átment a villamos síneken és az egyébként szembejövő sávban tovább ment az Astoria irányába. És láss csodát, ott már fel volt festve a haladási irány ! Mondjuk az Erzsébet hídra nem találtam meg a felhajtási lehetőséget, de a Lánchídra némi helyismerettel sikerült felhajtanom. De mi a bánatot csinál egy szerencsétlen vidéki vagy külföldi ????? :-(( És még mi voltunk kiakadva két hete Kolozsváron a rossz táblázások miatt !
Az már csak hab a tortán, hogy a Hűvösvölgyi utat ismét feltúrták - most csatornázás miatt. Két éve járunk arra, de még nem tudtunk úgy végigmenni rajta, hogy ne építkeztek volna.
Visszafelé a Petőfi hidat céloztam meg, de arra nem sikerült felhajtani, sehol semmi sem jelzi merre lehet menni. A Budafoki útról pedig minden kereszteződésben tiltott a balra kanyarodás...
A Lágymányosi híd sem volt rossz, bár csodák-csodája itt is félpályás útlezárás van Pest irányába, x méterenként hatalmas gödrökben csatornát javítanak. Mondjuk vasárnap délben nem volt zavaró, de mi lesz itt egy hét múlva, amikor lezárják a Margit hidat? Mintha direkt arra törkedne az útfelújításokat koordináló(?) városvezetés, hogy teljesen elvágja Budát Pesttől :-(

Útban Kászonba

Szabim első hetében a barátaimmal elmentünk Kászonba, pontosabban Kászon-Altízre. Ez a falucska a Csíki hegyek között meghúzódó Kászoni medence 5 faluja közül az egyik, kb. 13 órányi autóútra a magyar határtól.
Nagyon izgultam, mert a Pandával mentem, és még életemben nem vezetettem ilyen hosszú úton, sőt gyakorlatilag külföldön sem voltam saját autóval. Ez majdnem igaz, mert ugyan tavaly 15 km-re bemerészkedtem Szlovákiába, de hát az semmi a mostani úthoz képest.
Szombaton délután lementünk debreceni barátainkhoz és onnan indultunk immár két autóval neki a nagy útnak. A határátlépést sikerült másfél óra alatt abszolválnunk, aminek az volt az oka, hogy pont velünk egy időben értek a határra az Olaszországból és Spanyolországból hazatérő vendégmunkások,és hát úthasználati matrica árusításban nem nagyon jeleskednek a románok, csak 2 azaz kettő személy árulta a rengeteg autónak. És csak ott lehet megvenni, az itthoni vagy sms-ben történő árusítás szóba sem jöhet.
De aztán már mehettünk. Odafelé a szokásos utat választottuk, Nagyvárad - Kolozsvár - Marosvásárhely - Segesvár - Csíkszereda. Eltévedés nélkül sikerült átvergődni Kolozsváron, megtaláltuk a Marosvásárhely elkerülőt is és vasárnap lévén alig találkoztunk kamionokkal.
Sajnos a Kőrösfői templomot csak kívülről tudtuk megnézni, amit nagyon sajnáltam. Én már két éve láttam, de a többiek még nem :-(

Megcsodáltuk még Bánfihunyadon a cigány palotákat is, megdöbbentőek. Az egyik kollegám járt Indiában, ott fotózott nagyon hasonló stílusú épületeket, csak nem bádogból volt a tetőzet.

Segesvár mellett megálltunk a Petőfi emlékműnél is. Most is tele volt virággal és koszorúval, mint két éve.


Ez után már csak mentünk, mentünk és mentünk. Csíkszereda után már csak 45 km-ünk volt hátra, de meg kellett másznunk a Nyerges tetőt. Akkor még nem tudtam, hogy az itteni szerpentin csak előjáték a következő napok szerpentinjeihez :-)

Este 1/2 8 körül értünk be Kászon-Altízbe. Akkor még nem tudtuk, hogy ez igencsak kitüntetett időszak a kis falu életében, ugyanis ekkor jön haza a legelőről a csorda. Hát jöttek is a tehénkék szépen szembe velünk... A másik kocsit vezető barátnőm nem valami nagy barátja a teheneknek, úgyhogy amikor meg kellett miattuk állnunk és ők csak jöttek, jöttek, néha bebőgtek a kánikula miatti nyitott ablakon, bizony fetrengtünk a nevetéstől. Különösen, amikor a visszapillantó tükörben láttam a barátnőm arcát :-DD Amikor már elvonult a veszedelem, akkor is alig tudtam elindulni, mert nem láttam a könnyeimtől :-))

Már az aszfalt útnak is vége volt, jött egy jó kis földút és én csak azért nem estem pánikba, mert a barátaim már voltak abban a panzióban, ahová igyekeztünk, és ők szavahihető emberek. És tényleg, egyszer csak ott volt a Lucos panzió ! Nagyon szép, nem rég épült, és mindennel fel van szerelve, amit ember egy panziótól kívánhat. És a tulajok Marika és Antal tüneményesek ! Nagyon jól esett a kis pálinka, amivel vártak és utána jött a vacsora. Akkor még nem tudtam, hogy Marika félpanziója többet ér, mint egy luxusszálló all inclusive ellátása!
Zöldségcsorba és halászlé volt az első (két) fogás, majd erdei gomba mártásos marhasült következett és desszertnek pedig kürtőskalács.
A vezetés eléggé megviselte a lábam, meg tele is ettem magam, így alig tudtam felvánszorogni a szobámba, ahol tényleg nem kellett ringatni. Hála az estére lehűlő hegyi levegőnek meleg sem volt, így úgy aludtam, mint a bunda. Mivel a szobám nem a patakra nézett, így még a Répát patak csobogása sem zavarta álmomat :-)))